Eddigi gyakorlat

A politikusok - főleg a képviselők - fizetéséről és egyéb juttatásiról a rendszerváltás óta parázs vita folyik. Ami nem is csoda, hisz egyrészt eme gyakorlat szinte mindenhol bevett szokás, másrészt a magyar juttatási rendszer a szokásosnál is több kényes kérdést vet fel. Ráadásul most hogy elérkezett a válság a támadások csak erősödni fognak, ami tovább csökkenti a képviselők amúgy is a béka segge alatt elhelyezkedő megbecsülését.

Mi is a fizetés? A jól végzett munka megérdemelt ellenszolgáltatása. Ha a munka fontosságát vesszük, vagyis hogy egy tízmilliós ország irányításával vannak megbízva, akkor nem szabad kiszúrni a szemüket holmi minimálbér felé erősen konvergáló összeggel (úgy mint az orvosoknak), hanem tisztességesen meg kell fizetni őket a munkájukért (legalább mint egy kisebb cégvezetőt). Ez mutatná munkájuk kiemelt helyzetét, és megakadályozná a képviselők korrupcióba keveredését. Ellenben ha azt vesszük, amit ők munka címszóval csinálnak (elalvás a parlamentben, egymás gáncsolgatása és anyázása miközben az ország vagy semerre, vagy a lejtő felé halad), akkor még a minimálbér is joggal sokallható, ugyanis máshol lecserélik az alkalmatlan munkaerőt (ráadásul ha a Zuschlag-ügyet és az emberi telhetetlenséget nézzük, akkor realizálhatjuk, hogy a korrupció sem ismer határokat).

A Medgyessy-kormány „kissé" megemelte az amúgy is káoszban fuldokló képviselői pénzeket, ezt megrendszabályozni, majd kifehéríteni csak Gyurcsány Ferenc próbálta - kisebb-nagyobb sikerrel. Annyit mindenképpen a kormányfő javára kell írni, hogy  2006 januárjában a látszólagos ötpárti egyetértés után bekövetkezett semmittevéskor, majd 2007 szeptemberében is erőltette a dolgot (akkor még a szocialisták is azt kérték, hogy „felejtse el” az ügyet). Hozzá fűződik a képviselők teljes jövedelmének nyilvánosságra hozása is, ami eloszlatott vagy épp megerősített egyes botrányos értesüléseket.

A legnagyobb probléma az, hogy a képviselők bevételének nagy részét a különböző adó- és elszámolásmentes, ellenőrizhetetlen átalánydíjak és költségtérítések alkotják, ami a jelen viszonylatban tarthatatlan. A képviselői alapdíj 231 900 forint, amihez átlagosan 336 225 forint költségtérítési átalány, 115 590 forint szállásköltség, és 139 140 forint alkalmazotti költségtérítés járul. A káoszban annyi rend született, hogy az utazási támogatás igénybevételéhez a lakhely-Budapest legrövidebb távolságát kell számolni (így nem lehet egy évben 16 milliós benzinpénzt felvenni, és nem kerülhet Miskolc 200 kilométernél is messzebb Pesttől). De a lakhely megállapítása még mindig bemondás alapján történik, és a szállásköltséghez továbbra sem kell számlát hozni.

Változatok és lehetőségek

„A képviselők a munkaviszony tekintetében nem közalkalmazottak és nem köztisztviselők, de tevékenységüket a közszférában folytatják” - hangzott el a mondat az MSZP frakcióvezetőjének szájából. Ezzel arra utalt, hogy ha a közszférát - vagyis a munkájukhoz képest így is röhejesen keveset kereső tanárt, orvost és tűzoltót - már fizetésbefagyasztással és a 13. havi fizetés elvételével sújtja, akkor nem ártana némi önmérséklést is tanúsítani - természetesen kizárólag fizetés szempontjából. (Egyénként úgy néz ki, a hogy a bírák megússzák az ilyen irányú szankciókat, ugyanis az ő költségeikbe való belenyúláshoz kétharmados többség kellene, ami jelenleg közel elképzelhetetlen.) Tehát Lendvai Ildikó javaslata szerint  „a válságkezelés terheiből a parlamenti képviselők is részt vállaljanak, körülbelül olyan arányban, mint a közszféra más dolgozói”,  a politikusoknak is összességében 8,3%-os fizetéscsökkentést kellene abszolválniuk a 2008-as évhez képest.

Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. Azt már többen kijelentették, hogy emelés nem lesz, de a költségtérítési reform véghezvitele több mint kérdéses (ráadásul ha sikerülne is, valószínűleg addig húzzák, amíg csak a következő ciklustól lenne érvényes). Valamint az említett tervezet, amit a KDNP is megemlített, nem csak a képviselőket, hanem a politikán belül legalább négy-öt ezer embert érint, ezért „ezt a kérdést nagyon át kell gondolni”. A pártok egyébként sem értenek egyet a kérdésben - mint annyi másban sem -, így ahány párt, annyi vélemény áll szemben egymással.
A legegyszerűbb megoldás az alapdíj növelésével együtt a költségátalány csökkentése és adókötelessé változtatása lenne, de ennek már tavaly sem volt esélye a kétharmados többségre. Az MSZP most simán csak az adókötelesség részével kísérletezik, amihez már nem kell kétharmados majoritás. Ezzel szemben a Fidesz a 2002-es fizetésekhez térne vissza (ugyanis az akkorihoz képest a miniszteri fizetések például 180 százalékkal emelkedtek). Az SZDSZ azt kezdeményezi, hogy ha valaki több helyről kap politikai fizetést (mondjuk kormánytag és önkormányzati képviselő vagy épp polgármester is egyszerre), akkor abból csak egyet vehessen fel. Az MDF pedig a 18 százalékos átalánycsökkentést erőlteti a forrásadó bevezetésével - amiről már született egy cikk honlapunkon.

Ám félő, hogy mindez csak a nép megnyugtatásából történik, és a valóságban ez a törvénytervezet is a pártfinanszírozás mellett fog porosodni valamelyik kormányzati polcon - bár a most pénteki ötpárti egyeztetésen akár még meg is történet a lehetetlen, vagyis az előremozdulás. Reménykedjünk.