A Gázai övezetben kitört a háború. Ezt harsogják a televíziók, ezt elemzik az újságok és az online média is. Ezzel az egész konfliktus jelentőségét is jócskán felnagyítják. Ez egyrészt érthető, hiszen egy háború mindig is a média kedvence – emberek halnak meg, egyéni és országnyi drámák játszódnak le, vér és könnyek mindenfelé. Másrészről azonban kicsit unalmas is ez a zsidó-palesztin dolog: mondhatjuk, a könyökünkön jön ki.

Tény, ami tény: az 1967-es izraeli agresszió óta – melynek keretében elfoglalták Jeruzsálem egy részét, a Sínai-félszigetet és nem utolsó sorban a gázai övezetet – ez a legsúlyosabb katonai konfliktus a térségben. Éppen ezért nem szeretnénk elbagatellizálni a dolgot. Ráadásul a legfrissebb hírek szerint eddig 507 áldozatot követelt a háború. (Nagy részük palesztin harcos, de sok a civil áldozat is, és egy izraeli katona is az életét vesztette.)



A csapból is ez, de…

Lehetne írni a katonai akciók szépségéről, a két hadsereg felszereléséről, és fel lehetne idézni az elmúlt idők konfliktusait is. Mi azonban egyetlen kérdésre keressük a választ: mi a fészkes fene folyik ott?

Azzal a világ nagyjából minden óvodás korú ifja tisztában van már, hogy az arab-zsidó konfliktus a világegyetem kezdetétől létezik. Természetesen ez erős túlzás, ám a lényeget kifejezi. A „ki lőtt először?” kérdésre lehetetlen lenne választ adni, ezért nincs is értelme történelmi mélységeket keresgélni. De mondhatjuk úgy is: nincs jó meg sötét oldal, ez nem a csillagok háborúja. ezt azért is fontos tisztázni, mert sokan ezt megpróbálják elhitetni velünk.

És itt el is érkeztünk a történet lényeges pontjához. Mert arra a kérdésre, hogy „mi folyik ott?” a válasz roppant egyszerű: egy szerencsétlen szabadságharc. Azért szabadságharc, mert egy nép, melynek nemrégiben (a XX. század elején) még országa volt, szeretné azt visszakapni. És azért szerencsétlen, mert Izraelnek is szüksége van a területi integritásra, saját országra és nyugalomra. Alapvetően nincs elnyomó és elnyomott, csak két nép, mely harcol a területért.



Egyenlőtlen szitu

Jelenleg a helyzet állása az, hogy Izraelnek van állama, Palesztinának nincs. Izrael sokkal erősebb hadsereggel rendelkezik, sokkal több pénze van a háborúra, Palesztina pedig ezek hiányában gerillaharcot folytat.

És itt el is érkeztünk a terrorizmus ijesztő réméhez. Merthogy egyesek mostanában szeretnek ezzel ijesztegetni. És mindenre, ami ellentétben áll bizonyos érdekekkel ráfogják, hogy terroristák. Terrorista a tálib felkelő Afganisztánban, a kalóz a Szomália környéki felségvizeken, vagy a tamil harcosok Srí Lankán. Pedig vigyázni kellene ezzel.

A szent cél

Minden palesztin álma az állam. Saját, önálló ország mindenáron. Sokuk az életét is áldozná (áldozza jelenleg is) ezért az álomért. Ehhez a harchoz minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználnak. Ezek az eszközök azonban sokszor kimerítik a terrorizmus fogalmát. Vagyis azt, mikor ártatlan civilek halnak meg öngyilkos merényletek vagy vaktában kilőtt rakéták miatt. Ez nyugati szemmel nézve teljesen elfogadhatatlan, és mélységesen elítélendő.

Izrael pedig szeretne békében élni. Nem rettegni minden nap attól, hogy hol csapódik be egy Hamasz által kilőtt rakéta, melyik buszra száll fel egy öngyilkos merénylő, vagy mikor rabolják el gyermekeiket.