2024. december 22. - Zéno

Fiala egy szarkeverő, zsidó és román geci egyszemélyben?

Fiala János mai Kelj fel Jancsija a Pont FM 88.1-en Popper Péternek a Népszavában megjelent Kende Péter-Magyar Gárda incidenséről szóló írásával indult, majd a fiatalkorú bűnözés volt a téma, melyhez Bakáts Tibor Settenkedő is hozzászólt, majd a népszavaz
2008. január 21. hétfő 11:39 - Pór károly
Fiala a Gárda felvonulása kapcsán felolvasta Popper Péternek a Népszavában megjelent cikkét, melyben Popper beszámol Kende Péter és a gárdatagok pénteki incidenséről, és felszólal mindenféle hátrányos megkülönböztetés ellen. Fiala ehhez fűz kommentárt, majd várja a hallgatói hozzászólásokat. Az első telefonálók meglehetősen ellenszenvesen viseltetnek Fialával és Kende Péterrel szemben is. Az egyikük meg is jegyzi: „a Kende Péter egy szarkeverő, akár csak maga.” Aztán egy másik „kedves” hallgató hozzáteszi: „Tudja miért hallgatom a maga műsorát? Hogy az antiszemitizmusom nehogy elmúljon.” – Fiala persze nem hagyja ezt szó nélkül: néznek, de mégsem látnak, fülelnek, mégsem hallanak. Majd megállapítja, hogy Kende Péter egy provokátor, amolyan baloldali Tomcat. Ezt követően egészen „intelligens” hozzászólásokat is kapott: „Te állat!” ; "Örülök, amikor a zsidók gyilkolják egymást: Kende, Fiala, Popper meg a többiek.” – Fiala nem vesztette el nyugalmát: „Ha a hétfői Kelj fel Jancsi műsorában kigyűlölködik magukat és napközben jók lesznek, akkor tessék. Olyan ez, mint a tévémaci – akár köphetnek is.”

A Kende-ügy után a gyerekbűnözés, illetve az Erdélybe hazatoloncolt kisfiú került szóba. Fiala ebben a témában is megkapta a maga beosztását. Az egyik telefonáló így reagált: „Az a baj ezzel a 12 éves kisfiúval, hogy nem téged szúrt le, te román geci!” - Fiala még ezt megelőzően mondta: „Mitől van önökben ez az irtóztató gyűlölködés?” Aztán egy újabb hallgatói telefon érkezett: „a román kisgyereket és a Kende Pétert le kéne lőni” – Fiala: milyen sorrendben?

Bakáts Tibor Settenkedő is betelefonált: Szeretni kell a gyereket, és ez a mi feladatunk. Ezt a szar szemét világot a gyerekeinknek építjük.

Ezután Fiala rögtönzött közvélemény-kutatást tartott arról, hogy hányan mennek el szavazni a kórházi napidíj, a vizitdíj, és a tandíj kérdésében kiírandó népszavazásáról.

A műsorból persze ezúttal sem maradtak ki a Fiala-féle aranyköpések: "Eredetileg kefélni indultam, de aztán rájöttem, jobb ha műsort vezetek, hiszen szerződéses kötelezettségem erről van." avagy "Ha csak hallgatják, de nem értik a műsort, akkor a rápazarolt percek teljesen fölöslegesek."

A műsor ismétlése hajnali fél 1 és 2 között hallgatható a Pont FM 88.1-en.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását