2024. szeptember 15. - Enikő, Melitta

Kiesett a kislány a kórház ablakán

Vizsgálatot indított a román rendőrség a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön annak a három és fél éves kislánynak az ügyében, aki kedden este lezuhant a Kovászna megyei kórház ötödik emeletéről. A gyermeket jelenleg súlyos állapotban ápolják a Brassó megyei k
2007. március 21. szerda 14:21 - Hírextra
Buzsi Andrea, a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán elmondta: a városi kapitányságot kedden késő este riasztotta a kórház egyik orvosa, hogy egy kislány kiesett az ablakon. Az előzetes vizsgálatok szerint az egészségügyi intézmény gyermekosztályára napokkal ezelőtt beutalt három és fél éves pácienst felügyelet nélkül hagyták az asszisztensek. A kórház ötödik emeletének folyosójára kiszabadult gyermek eddig ismeretlen okok miatt felmászott az ablakba, majd a vasrácsok között kibújva lezuhant a második emelet teraszára.

A súlyos zúzódásokat és töréseket szenvedett kislány jelenleg eszméletlen állapotban fekszik a brassói kórházban. A rendőrség munkahelyen elkövetett hanyagság bűncselekményének gyanújával indított nyomozást az ügyben.

Romániában idén már volt példa hasonló tragédiára. Két hónappal ezelőtt az ország észak-keleti felében fekvő Suceava ((szucsava)) város kórházának ablakából ugyancsak egy hároméves gyermek zuhant ki, akinek életét már nem tudták megmenteni az orvosok.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását