Charta ’77

A Charta ’77 keltének helye ugyan nem Magyarország, hanem az akkori, 1977-es Csehszlovákia volt. A Charta ’77-ben csehszlovák értelmiségiek kérték számon az akkori hatalmon a törvényben, s a Helsinki Záróokmányban is deklarált emberi jogokat. Komoly szerepe azért lett a dokumentumnak, mert – ugyan az állami szervek igyekeztek elnyomni a támogatókat – azonban nyugaton és a többi szocialista országban is gyorsan terjedt a híre.

A Charta ’77 közvetlen előzménye a Helsinki Záróokmány 1975-ös aláírása volt – nyilatkozta a HírExtrának Elek István. Ugyan a Charta tartalma korábban is indokolt lett volna, azonban a ’75-ös megállapodás „hivatkozási alapot teremtett”, erősebbé vált a polgári szabadságjogok iránti igény, egyáltalán a szabadságjogokról való gondolkodás.

Következmény

A dokumentum következménye Csehszlovákiában az lett, hogy letartóztatták a csehszlovák ellenzék vezetőit. Magyarországon még az évben, 1977-ben 33 fő írta alá a tiltakozási nyilatkozatot – nyilatkozta a hírportálunknak Kőszeg Ferenc, majd két évvel később, 1979-ben, a csehszlovák ellenzéki vezetők elítélése után 250 fő.

Kőszeg elmondása szerint ezzel kezdődik a demokratikus ellenzék tevékenysége. Ez gyakorlatilag elindította a rendszerváltáshoz vezető utat Magyarországon. A ’79-ben összetalálkozó értelmiségi kör 1980-’81-től kezdve növekvő példányszámban jelentetett meg engedély nélküli kiadványokat (szamizdat), mint például a Beszélőt, vagy a Hírmondót.

Módszerváltás

Elek István szavai szerint egy taktikai, módszerbeli váltás történt. Kritikai gondolatokat kisebb-nagyobb csoportok már a korábbi években is megfogalmaztak, azonban teljesen nyíltan, névvel vállalva, a rendszer egészére vonatkozó kritikát alig. Ez mellé párosult egy szervezkedés, mely a kapcsolati háló kiépítését, független, véleményformáló fórumok kialakulását jelentette. Az informális körök tehát egyre inkább alakultak át formálissá, aminek a kicsúcsosodása az 1987-’90-es párt-, illetve hálózatalapítási időszak.

Létre jött ezen kívül egy új magatartásforma – mondta Kőszeg –, ami az addigi szocialista országok nagy részében, így Magyarországon is ismeretlen volt: az alapvető emberi jogok „kihívó vállalása”, mint például a szólásszabadság, vagy a sajtószabadság. Ez a magatartásforma feltételezte azt, hogy az alapvető emberi jogoknak akkor is érvényesülniük kell, ha a jogszabályok és a politikai kurzus azt tiltja.

Charta ’77 és Kelet-Közép-Európa

Mindez azonban nem csupán Csehszlovákiára és Magyarországra vonatkozott, hanem – ahogy Elek mondta – a kelet-közép-európai államokra is, néhány éves eltérésekkel ugyan, de nagyjából egy időben.

A Charta ’77 tehát erőteljes hatása volt az 1991-ben kezdődő eseményekre, ugyanis az emberi jogokra való érzékenység, s annak vállalásának első állomása volt 1977, s ez jött a felszínre 1991-ben. Másodszor pedig elnevezésében is hatott. Kőszeg Ferenc elmondása szerint a demokratikus charta mozgalom 1991-ben a Charta ’77 után lett elnevezve.

Demokratikus charta

A demokratikus charta közvetlen kiváltója Kónya Imre dolgozata volt, mely eredetileg belső használatra készült az MDF vezetése számára, azonban nyilvánosságra került. Ebben az állt, hogy a kormánynak lehetősége van jobb bánásmódban részesíteni a kormánypárti sajtót, s ezzel a lehetőséggel élni is kell.

A szélsőjobboldal ellen

A szélsőjobboldali félelem táptalajaként szolgálhatott – mint ma az egzisztenciális problémák – a rendszerváltásban és a piacgazdaságban való csalódás, illetve a megélhetés bizonytalansága. A demokratikus charta – megelőzendő a terjedését – mozgalom a szélsőjobboldal ellen is fellépni szándékozott, azonban – Kőszeg Ferenc szerint – az akkori félelmek eltúlzottak voltak. Ezt jelezte, hogy Csurka István később pártot is alapított, aminek nem lett akkora sikere, ami a félelmeket igazolta volna.

A jobboldal ellen

Elek István, aki az MDF parlamenti képviselője volt akkor, valamivel árnyaltabban látja a történetet. Számára a demokratikus charta egyszerre volt „demokratikus konszenzus”, „demokratikus minimum”, ugyanakkor nyilvánvaló volt számára, hogy nem csupán a szélsőjobb ellen irányul, de a jobboldal, az akkori MDF-kormány ellen is. Igaz, a szélsőségek egy részben kötődtek MDF-es politikusokhoz, például Csurka Istvánhoz, ugyanakkor a ’91-es charta a mérsékelt jobboldal ellen is irányult.

Elek szerint a demokratikus charta legfontosabb következménye, hogy egy kötést hozott létre az SZDSZ és az MSZP között, kiszabadítva az utódpártot a politikai karanténból. Az akkori, volt ellenzéki pártok, függetlenül attól, hogy 1990 után ellenzékben voltak-e vagy sem, tanúsítottak egyfajta szolidaritást egymás mellett, az MSZP, mint az állampárt utóda ellenében. Az akkor létrejött szövetség mind a mai napig meghatározza a politikai életet, s Elek István szerint akadályozza a konstruktív politikát.

Kétpólusú Magyarország

A konstruktív politika akadályozásának oka, hogy az MSZP karanténból való kiszabadítása egyet jelentett a demokratikus chartában részt nem vevő pártok karanténba zárásával. A Fidesz mind a mai napig küzd azzal, hogy szélsőjobboldalinak, vagy azzal kokettálónak tartják. Elek István megfogalmazása szerint új árok jött létre a politikai mezőnyben. A Fidesz addig a fiatalság, MDF hagyományainak és az SZDSZ értelmiségi világának örököseként definiálta magát, liberális középerőt szándékozva létrehozni.

Ennek kudarcához erősen hozzájárult – folytatja Elek –, hogy az SZDSZ szövetséget kötött az MSZP-vel, a kétpólusúvá válás szimbólumává téve a demokratikus charta mozgalmat. Ehhez a folyamathoz alkalmazkodott később a Fidesz azzal a retorikával, hogy a baloldal a késő kádári világhoz, illetve azokhoz az érdekviszonyokhoz kötődő erők szövetsége, vele szemben pedig a kádári világtól távol álló, elnyomott kereszténydemokraták, kisgazdák, illetve a kádári rendszerben nem érintett fiatalság áll.