2024. december 21. - Tamás

Legek, amiért érdekes lesz az olimpia

Egy hónappal a pekingi olimpia előtt a China Daily kínai napilap harminc pontban sorolta fel azokat a legeket és érdekességeket, amelyek miatt is érdemes lesz megnézni az idei olimpiát.
2008. július 11. péntek 10:00 - Hírextra
A pekingi olimpián közreműködő 100 ezer önkéntes a felkészülési időszakban felkészítő tanfolyamokon vesz részt.

Azonos szervezőbizottság rendezi - az olimpia történelmében most először - a nyári olimpiai játékokat és a paralimpiát.

A televíziós közvetítések történelmében elsőként, a felvételek a nagy képfelbontású HDTV (High-Definition Television) formátumában készülnek, 5.1-es térhatású hanggal.
A közvetítéseket több mint 4 milliárd ember látja majd.

Az olimpia hivatalos közvetítője (Beijing Olympic Broadcasting, BOB), összesen 5400 órányi műsort rögzít a 17 nap során. Ez 2000 órával több, mint amennyit négy éve, Athénból közvetítettek.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a játékok közvetítési jogait most először külön adta el a televíziónak és az olyan új médiumoknak, mint az internet vagy a mobiltelefon hálózatok.
Huszonegyezer-hatszáz újságírót akkreditáltak az olimpiára.

A játékok sikeres lebonyolítása érdekében Peking mellett további öt városban, Sanghajban, Csingtaoban (Qingdao), Senjangban (Shenyang), Tiencsinben (Tianjin) és Csinhuangtaoban (Qinhuangdao) is lesznek sportesemények.

Az olimpiai műsor reformjának keretében két új sportág, a fiatalok körében népszerű BMX kerékpározás, valamint a 10 kilométeres nyíltvízi távúszás kerültek be a versenyszámok közé.
Kína különböző területeiről közel 600 "cheerleader" néptánccal, harcművészeti bemutatóval, és más, a kínai kultúra részét képező művészeti előadásokkal szórakoztatja a nézőket.
A Zöld Peking program keretében egy 680 hektáros ligetes park nyílik a központi olimpiai létesítmények mögötti területen.

A pekingi olimpiai fáklyás váltófutás időben és távolságban is az eddigi leghosszabb, amelynek keretében az olimpia szent lángja a 8848 méter magas Mount Everest csúcsán is járt.
A kínai szervezők nagyszabású angoltanítási kampányba kezdtek annak érdekében, hogy az olimpiára érkező turisták és sportolók az étlapoktól kezdve az utcanevekig könnyebben tájékozódhassanak, a felkészülés jegyében még a taxisofőröknek és a buszvezetőknek is kötelező angolórára kellett járniuk.

Júniusi adatok szerint Kínában eddig 4104 újszülöttet az ötkarikás játékokról neveztek el. Az Olimpia, kínaiul Aojün (Aoyun) utónevű gyermekek közül 700-an még 1992-ben - mikor Peking először versenyzett a rendezési jogokért - kapták a Kínában szokatlannak számító nevet.
Az anyakönyvi hivatalok szerint az olimpia nyitónapján több mint 15 ezer pár köti össze életét, miközben egész évben legfeljebb 140 ezren házasodnak meg Pekingben.

2003-tól kezdve minden évben rendeztek olimpiai kulturális fesztivált, a hatodik ilyen rendezvény június végén kezdődött és a paralimpia végéig tart.

Az ötkarikás játékok jegyében félmillió iskola több mint 400 millió diákjának tartottak olimpiai ismereteket nyújtó tanórákat, amelyeken az olimpiai mozgalomról és a sportágakról esett szó.
A játékok tisztaságának megőrzése érdekében július 27-től kezdve az olimpiai falukban és a sportesemények helyszínein 41 tesztlabor összesen 4500 doppingtesztet fog elvégezni, s ez az athéni olimpiához viszonyítva 25 százalékkal, a sydneyi játékokhoz képest 90 százalékkal több próbát jelent.

A pekingi olimpia összköltsége 43 milliárd dollár (6312 milliárd forint), amelyből az elmúlt tíz évben 1,8 milliárdot (264 milliárd forintot) a sportlétesítmények építésére, 16 milliárdot (2342 milliárd forintot) pedig környezetvédelmi beruházásokra költöttek.

A pekingi metróhálózat augusztusig három új vonallal, 155,3 kilométer hosszúra bővül.
Háromnál több kabalafigura sem volt még az olimpiákon, a kínai szervezők azonban az öt karika jegyében öt alakot választottak ki: Pej Pej (Bei Bei) egy kék hal, Csing Csing (Jing Jing) egy fekete panda, Huan Huan (Huan Huan) a vörösen égő olimpiai láng lelke, Jing Jing (Ying Ying) sárgás színű tibeti antilop, míg Ni Ni (Ni Ni) a zöld fecske. A kabalák nevének első tagjai összeolvasva azt jelenti, hogy Peking üdvözölt téged.

Az olimpiai helyszíneket a fengsui jegyében alakították ki, a modern elképzelések a több ezer éves kínai kultúra hagyományaival összhangban épültek.

A szponzorok száma is most a legtöbb, összesen 63 nagyvállalat, köztük 12 nemzetközi olimpiai partner.

Az idei játékokon lesz a legnagyobb a kínai olimpiai csapat, összesen 570 sportoló 28 sportágban vesz részt.

Az olcsó belépőjegyek mennyisége is rekordot döntött, a selejtezőkre szóló legolcsóbb jegyek 30 jüantól (644 forinttól) kezdődnek. A kínaiaknak árusított jegyek 14 százalékát, azaz mintegy 800 ezer belépőt - diákok között - 110 és 220 forint körüli áron osztják szét.

Megemlítik a kínai sportolók felkészítését segítő legkevesebb 30 külföldi edzőt, és a más országok és területek csapatainál dolgozó kínai trénereket.

Nem maradhattak ki azok a kínai születésű sportolók sem, akik az olimpián más nemzetek színeiben indulnak el.

Az érmek is különlegesnek számítanak, a kínai Csinghaj (Qinghai) tartomány bányáiból származó jáde féldrágakövek díszítik őket.

A kínai tradicionális harcművészet versenysport változata, a wushu is jelen lesz az olimpián. A NOB jóváhagyásával az ötkarikás játékokkal egy időben 43 ország és terület 128 sportolója küzd meg egymással.

A felsorolás végére az olimpia kezdetének időpontja került, amely csak csupa nyolcasból áll. Kínában ugyanis a 8-as számot a jólét, a gazdagság és a gyarapodás számának tartják, ezért a megnyitót 2008. augusztus (nyolcadik hónap) 8-ra, helyi idő szerint este nyolc órára időzítették.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását