2024. május 8. - Mihály

Tartalmas színházi programok

Sokszínű színházi előadássorozattal várja hétfőtől a közönséget a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ (KIKK); a Balaton-parti városban az ország számos jelentős színtársulatát is vendégül látják az új évadban - közölte Kiss László, a kultúrközpont igaz
2007. október 26. péntek 20:30 - Hírextra
Az idei szezon pezsgő színházi életet hoz Siófokra, ami komoly változást jelent a korábbi évekhez képest - mutatott rá Kiss László, hozzátéve, hogy KIKK színháztermében három bérletsorozatot indítanak.

Az első sorozat hétfőn indul Eszenyi Enikő: A gyönyörben nincs középút című előadói estjével. November 15-én láthatja a közönség a Budapesti Kamaraszínház vendégjátékát, Robert Bolt: Morus című darabját.

Két nappal később a kaposvári Csiky Gergely Színház lép fel Siófokon Kálmán Imre: Marica grófnő című operettjével. November 26-án a Nemzeti Színház vendégszerepel a Balaton-parti városban Csiky Gergely: Buborékok című darabjával.

Decemberben az Új Színház egy Moliere-művel, A fösvénnyel, a Veszprémi Petőfi Színház a Legyetek jók, ha tudtok című film színpadi változatával, a Madách Színház társulata pedig T.S. Eliot - Andrew Lloyd Webber: Macskák című musicalével érkezik Siófokra.

A kisebbeket az évad első felében a Bozsik Yvette Társulat Létramesék című táncszínházi produkciójára, a Kolibri Színház Moha és Páfrány című bábelőadására, valamint a Madách Színház előadásában Lázár Ervin: Négyszögletű kerek erdő című mesejátékára várják a Kálmán Imre Kulturális Központba.

Külön pódiumsorozat indul a központ Teátrum Kávéházának kis színpadán, ahol elsőként a Komédium Színház művésze, Kádek Heny lép fel jövő szerdán.

A kultúrház színháztermében és az intézmény keretein belül működő városi könyvtárban a színházi sorozatok mellett számos családi- és gyermekprogramot is szerveznek a téli hétvégékre - tette hozzá Kiss László.

Az igazgató megjegyezte, hogy ugyanakkor már tervezik a jövő nyári szezont is, amelyben szintén újdonságokkal szeretnék fellendíteni a város kulturális életét. Mint elmondta, kezdeményezte például, hogy Siófok egy, de legfeljebb két nagy országos fesztivál megrendezésére koncentráljon a jövőben.

A fő turisztikai szezon vendégeit egyfajta időutazásra is invitálná Kiss László: a száz évvel ezelőtti, pezsgő kulturális életet idéző színházi produkciókkal, régi közlekedési eszközök, a korabeli divat, vagy a korszakról szóló festmények, rajzok bemutatásával.

Az igazgató kiemelte: az ötletek egyre nagyobb támogatást élveznek a város vezetői körében, az azonban, hogy jut-e pénz a megvalósításukra, majd csak a jövő év elején, a költségvetési vitában dől el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását