2024. május 12. - Pongrác

Capella Savaria a budai Várban

A Régizenei esték sorozatának idei utolsó koncertjén a Capella Savaria lép a közönség elé szombaton a budai Várban, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kongresszusi termében - közölte a koncertsorozatot szervező Art Face Seven szerdán az MTI-vel.
2007. december 5. szerda 17:22 - Hírextra

A Capella Savaria ünnepi hangversenyén először Corelli Karácsonyi concerto grossója, majd Vivaldi C-dúr versenymű két fuvolára című alkotása hangzik el. Ezt Esterházy Pál Harmonia Caelestiséből karácsonyi kantáták követik, majd Ha:ndel Vízi zenéjével zárul a koncert.

Az Art Face Seven, amely korábban kottaritkaságokat is megjelentetett, tavasszal indította el régizenei sorozatát, melynek idei zárókoncertje a Capella Savaria hangversenye. A sorozat 2008-ban is folytatódik, a társaság tájékoztatása szerint a program összeállítása jelenleg is folyik.

A Capella Savaria 1981-ben alakult Szombathelyen. Céljául a barokk és klasszikus zene korhű előadását tűzte ki, felhasználva a kor dokumentumait. A vonósok és a csembaló képezi az együttes magját, amely igény szerint fúvósokkal bővül. Hangszereik eredeti XVIII. századi mesterek munkái, vagy ezek másolatai. Előadásukban kamara és zenekari darabok, operák, oratorikus művek hallhatók.

A zenekar alapítása óta csaknem 60 hanglemez készült közreműködésükkel, amelyek közül öt elnyerte "Az Év Hanglemeze" díjat. Albumaikon igazi ritkaságok találhatók: magyar művek a XVIII. századból, Druschetzky, Roman, Scarlatti, B Marcello, Telemann, Werner, Naudot, Rameau, Fasch és Muffat művei.

Az alapító művészeti vezető, Németh Pál után 1999-től Kalló Zsolt, a zenekar koncertmestere irányítja az együttest.

A Capella Savariát 1991-ben Liszt-díjjal tüntették ki. Koncerteznek Magyarországon és külföldön is. Eddig 22 európai országban, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Izraelben adtak hangversenyt. A magyar régizenei fesztiválok (Sopron, Fertőd, Budapest) elmaradhatatlan résztvevői, de megfordultak már Brugge, Innsbruck, Regensburg, Göttingen, Halle, Utrecht és Zerbst hasonló rendezvényein is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását