2024. május 10. - Ármin, Pálma

Nagy pofon a nevelésnek: nincs több pofon a spanyoloknál

Nem képelhetik fel a rakoncátlan kölyköt a spanyol szülők, mert ezt a tradicionális "pedagógiai módszert" csütörtökön végleg kivonták a forgalomból a madridi törvényhozók.
2007. december 21. péntek 12:27 - Hírextra
A parlamenti pártok ugyan erősen megosztottak voltak a kérdésben, végül a többség mégis arra szavazott, hogy mivel a korábban érvényben lévő "ésszerű és mérsékelt fenyítés"-passzusba sok minden beleérthető, a törvénynek világosan ki kell fejeznie a gyerekek fizikai és szellemi épségének sérthetetlenségét.

A változtatást kivívó kormányzó szocialista kabinet az új szabályozással főként a konzervatív ellenzéket haragította magára, amely szerint a lépés aláássa a hagyományos családi értékeket, hiszen úgymond eszköz nélkül hagyja a fegyelmezésre kényszerülő szülőket.

Spanyolországgal együtt már 17 európai országban tiltják az iskolai és otthoni gyermekverést. Októberben a brit kormány is kísérletet tett a testi fenyítés eltörlésére, ám ez meghiúsult, így a csatornán túl egyelőre nem vár büntetés arra a szülőre, akinek eljár a keze, ha nem marad utána látható sérülés (zúzódás, horzsolás, duzzanat) a gyermekén.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását