30 éve halt meg Ortutay Gyula

Érdeklődése hamar a folklór felé fordult, jobbára néprajzi tárgyú írásai jelentek meg. Szegeden magyar-latin-görög szakos egyetemistaként alapító tagja volt a Baloldali Értelmiségi Csoportnak, szoros barátság fűzte Radnóti Miklóshoz. Diplomája megszerzése után a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd a Magyar Rádiónál dolgozott, Kozma Miklós belügyminiszter gyermekeinek házitanítója, s a Magyarságtudomány című folyóirat szerkesztője volt. 1937-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba és a negyvenes évek elejétől az illegális kommunista párttal is összeköttetésbe került. 1942-ben egyik szervezője lett a Magyar Történelmi Emlékbizottságnak, részt vett a Független Kisgazdapárt polgári tagozatának megalapításában. 1944-ben Bajcsy-Zsilinszky Endre felkérésére ő készítette el a kisgazdapárt művelődési-oktatási programját, a német megszállás után bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba.

A Független Kisgazdapárt balszárnyához tartozó, a baloldali pártokkal való együttműködést szorgalmazó Ortutay 1945 után az Országos Intéző Bizottság, majd a Politikai Bizottság tagja, 1948-tól az FKgP társelnöke lett, 1945 és 1953 között nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő volt. A politika mellett a tudományt sem hanyagolta el, 1943-1944-ben a szegedi, 1946-ban a budapesti egyetemen oktatott, 1946-tól haláláig vezette a budapesti tudományegyetem Néprajzi Tanszékét, 1957 és 1963 között ő volt az egyetem rektora. 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1958-ban rendes tagjává választotta. 1964-ben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elnökévé választották.

Ortutay 1945–47-ben a Magyar Központi Híradó Rt. (a Rádió, az MTI és a Filmhíradó) elnöke, volt 1947 és 1950 között a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tisztséget töltötte be. 1948. május 15-én ő jelentette be az egyházi iskolák államosítását (a törvényt júniusban fogadták el), s minden művészeti, oktatási törekvést a párt érdekeinek rendelt alá.

Az 1956-os forradalom után a kádári konszolidációt támogatva az újjászervezett Hazafias Népfront főtitkárává választották, 1964-től haláláig a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke volt. 1958-ban országgyűlési képviselő és az Elnöki Tanács tagja, 1970 és 1978 között a parlament kulturális bizottságának elnöke lett.

A néprajztudomány területén leginkább a mese és a ballada, valamint a szájhagyományozódás általános törvényszerűségei érdekelték. Létrehozta a magyar szövegfolklór egyetlen nemzetközi sikert aratott módszerét, a később "magyar" vagy "budapesti" iskolának nevezett mesekutatást. 1945 után folyamatosan publikált, de fiatalkori írásaihoz mérhető újdonságokkal nem állt elő. Egyre inkább tudományszervezőként dolgozott, szerkesztette az Acta Ethnographicát, főszerkesztői feladatokat látott el az Ethnographia című folyóiratnál, majd a Magyar Néprajzi Társaság elnöke