2024. május 12. - Pongrác

Nyomozás indult a kormányszóvivői portál ügyében

Nyomozás indult a kormányszóvivői portál ügyében - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerdai számában azt írja: a rendőrség már végzett a tanúk meghallgatásával, és jelenleg a szakértői véleményre várnak.
2008. szeptember 24. szerda 08:05 - Hírextra
A kormány által júniusban életre hívott Kormányszóvivő.hu internetes honlapra kifizetett pénzek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A lap ezzel összefüggésben felidézi, hogy Gusztos Péter, SZDSZ-es képviselő egy kérdésére hétfőn az országgyűlésben Kiss Péter kancelláriaminiszter azt mondta: a hírportálra költött összeg nemcsak annak létrehozását, hanem a honlaphoz kapcsolódó számítógépes eszközök és programok árát is magába foglalta.

A miniszter tájékoztatása szerint az oldalt eddig hetvenezer látogató kereste fel, akik átlagosan három percet töltöttek ott.

A lap emlékeztet arra, hogy a portál elindítása kétszázmillió forintba került.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását