2024. május 7. - Gizella

Új magyar játékfilm a mozikban

Csütörtöktől vetítik a magyar mozikban Almási Tamás rendező Márió, a varázsló című játékfilmjét. A rendszerváltást követő években, egy kis kelet-magyarországi faluban játszódó történet főszereplője Nyakó Júlia, míg Máriót, az olasz vállalkozót Franco Nero
2008. november 6. csütörtök 15:47 - Hírextra
Mint Almási Tamás az MTI-nek elmondta, a filmnek nincs köze Thomas Mann hasonló című novellájához. "Gondolkodtunk rajta, hogy változtatunk a címen, de nem találtunk átütőbb, erősebb alternatívát, így megtartottuk az eredeti novella címét".

Az eddig elsősorban dokumentumfilmesként ismert rendező megjegyezte, annak idején véletlenül bukkant a Körkép című novellakötetben Halász Margit "hihetetlenül expresszív és balladisztikus" elbeszélésére. "A film azonban nem azonos a novellával, Halász Margit elbeszélése nőiesebb, nincs benne a társadalmi háttér, mert alapvetően a főszereplőre, az ő szerelmére koncentrál" - hívta fel a figyelmet a rendező, megjegyezve, hogy a novella húsz, a forgatókönyv több mint száz oldalas.

A Márió, a varázsló története az 1990-es évek elején egy kelet-magyarországi faluban játszódik, ahova megérkezik Márió (Franco Nero), az elegáns olasz cipőgyáros, aki munkát és jólétet ígér az ottani asszonyoknak. A falu felbolydul, Vera (Nyakó Júlia) sem tudja kivonni magát a karizmatikus olasz hatása alól, elvarázsolja a férfi különleges vonzereje, és menthetetlenül beleszeret.

Almási Tamás beszámolója szerint sok utazás után választották ki a film helyszínét: "Kéked és Abaújvár környéke volt az a csodálatos világ, amely a legjobban megőrizte a maga érintetlenségét, ezért ebbe a gyönyörű természeti környezetbe helyeztük a történetet".

Mint a rendező hozzátette, az országot járva be-bementek kis cipőgyárakba, és interjúkat készítettek a filmhez. "Persze előtte is tudtam, hogy a film igazat mond, hogy ami ott elhangzik, az a való életben is megtörténhetett volna" - hangsúlyozta.

Almási Tamás saját bevallása szerint sokat gondolkodott azon, hogyan lehetne lezárni a filmet: "ez egy örvényszerű történet, amelyben a szenvedély magával ragadja a főszereplőnőt. Túl nagy tétről van szó ahhoz, hogy a film végén legfeljebb sírdogáljon egy kicsit, ezért maga a forma rendelte el a történet ilyetén való lezárását. A befejezés ugyanakkor nyitva is marad".

Franco Nero megnyerése Garami Gábor producernek köszönhető - árulta el a rendező. "Mondogattam neki, hogy olyan főszereplő kellene, mint amilyen az olasz színész volt fiatalabb korában. Gábor ekkor küldött néhány fotót Neróról, amelyekről én azt hittem, húsz évvel ezelőtti felvételek, pedig csak két hónappal korábban készültek" - idézte fel Almási Tamás.

Mint hozzátette, Franco Nero saját bevallása szerint 170 film főszerepét játszotta el. "Hihetetlenül professzionális a hozzáállása. Ha tizenötször vettünk fel egy jelenetet, ő mindig ugyanazon a centiméteren állt meg, ugyanolyan hanglejtéssel mondta el a szöveget; jó volt vele együtt dolgozni" - beszélt a közös munkáról a rendező.

Almási Tamás elmondta, ő is nagyon kíváncsi, a nemzetközi bemutató után a külföldieket mi fogja majd meg a történetből. "Kicsit féltem, mikor odaadtuk a forgatókönyvet Franco Nerónak - aki a film olaszországi producere is egyben -, hogy mit szól hozzá, hiszen a könyvben az olaszok a +csúnya kapitalisták+. Nero azonban rajongott a történetért, hihetetlenül tetszett neki, és úgy gondolom, most már a film is, hiszen 24-26 kópiával indítják, velünk közel egy időpontban Olaszországban a forgalmazást" - árulta el a rendező.

Franco Nero az MTI-nek megerősítette, rögtön megtetszett neki a Márió, a varázsló forgatókönyve. Mint elmondta, tisztában van azzal, hogy a berlini fal leomlását követő években sok nyugati vállalkozó ment a kelet-európai országokba, így Magyarországra is, hogy a helyiek olcsó munkájára épülő üzemeket nyisson, majd ezeket be is zárták, ha máshol nagyobb hasznot remélhettek. Az általa megszemélyesített gyárosnak, "Máriónak ez ilyen egyszerű, ő üzletember, aki bizonyos értelemben érzéketlen, amennyire a szakmájának ez szükséges velejárója" - beszélt szerepéről Franco Nero.

A film itáliai forgalmazásáról szólva közölte: a díszbemutatóra az olasz köztársasági elnököt, Róma polgármesterét és számos hírességet várnak. Az olasz közönség november 28-tól láthatja a filmet, és ha a siker alapján ez indokolt lesz, a premier után akár még több tucat további kópiát készíttetnek.

A Márió, a varázsló főbb szerepeit Nyakó Júlia és Franco Nero mellett Egyed Attila, Vittorio Marsiglia, Mucsi Zoltán, Szirtes Ági, Monori Lili, Gáspár Tibor, Trill Zsolt, Fehér Anna, Nádasy Erika, Vajdai Vilmos és Gyabronka József játsszák. A film zenéjét Dés László szerezte, az operatőr Beck György volt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását