2024. május 8. - Mihály

Olivier Messiaen emlékkoncert

Emlékkoncertet rendeznek Olivier Messiaen francia zeneszerző születésének 100. évfordulóján, december 10-én a Művészetek Palotájában, ahol ebből az alkalomból először hangzik el magyar előadásban a szerző Turangalila című alkotása.
2008. november 10. hétfő 14:17 - Hírextra
Az eseményről tartott hétfői budapesti tájékoztatón Jérome Bloch, a Francia Intézet igazgató-helyettese hangsúlyozta:Franciaország európai uniós elnökségének kiemelkedő kulturális eseménye Olivier Messiaen születésének centenáriuma.

Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora azt mondta: a magyar zeneoktatásból és a zenekari gyakorlatból egyaránt hiányzó Messiaen-irodalom egyik csúcsteljesítményét, a Turangalila szimfóniát az intézmény mintegy hetven növendéke az UMZE Kamarazenekarral együtt mutatja be a Művészetek Palotájában. Hozzátette: a szimfonikus mű az öröm himnusza.

Rácz Zoltán, az UMZE művészeti vezetője arról számolt be, hogy a Turangalilában közreműködő zongoraművész, Jean-Efflam Bavouzet és a különleges billentyűs hangszeren, az onde martenot-n játszó Bruno Perrault a nemzetközi élvonalat képviselik.

Az esten elhangzik Olivier Messiaen egy másik alkotása, a Visions de l,Amen, amelyet Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészek szólaltatnak meg. A mű érdekessége, hogy amikor Olivier Messiaen 1948-ban Budapesten tartott kurzust, későbbi feleségével, Yvonne Loriod-val háromszor is előadták a Visions de l,Amen sorozatot.

Rácz Zoltán kifejtette: Olivier Messiaen művei korábban jelen voltak a magyar hangverseny-repertoárban, de az ötvenes évektől eltűntek belőle. Az utóbbi években a francia zeneszerzőt néhány zongorista újra felfedezte, például Ránki Dezső vagy Csalog Gábor, de műveinek előadása nem része a napi gyakorlatnak.

A Turangalila például legutóbb tíz évvel ezelőtt hangzott el a párizsi konzervatórium zenekarának tolmácsolásában. A decemberi emlékkoncert tehát egy jelentős adósság részleges törlesztése - jegyezte meg.

Olivier Messiaen (1908-1992) zeneszerző, -pedagógus, orgona- és zongoraművész a párizsi konzervatóriumban tanult, 1926 és 1930-ban öt első díjat nyert különböző kategóriákban. Fiatalon tanulmányozta a görög és a hindu ritmikát, az egzotikus népzenéket és a madárhangokat. Mindezek később zenei stílusának jelentős forrásai lettek.

1931-ben Messiaen lett a párizsi Szentháromság templom orgonistája. 1936-tól tanított a Schola Cantorumban, majd - kétéves német hadifogság után - 1942-től összhangzattant tanított a párizsi konzervatóriumon. Nemzedékének egyik legeredetibb zeneszerzői egyénisége volt, emellett kiváló orgonista és zongoravirtuóz is. Stílusán felismerhető Debussy, Muszorgszkij és Sztravinszkij zenéje. Zenei nyelve főként ritmikában és hangszínekben sajátos és gazdag, egészében szinte rögtönzésszerűen hat. Újításait 1944-ben megjelent kétkötetes művében foglalta össze.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását