Őszintén mesélt arról, hogy Donatella előtt már várandós volt egyszer, de a kisbabát terhessége hetedik hónapjában elveszítette.

- Meg kellett szülnöm, borzalmas volt! Utána szakemberhez fordultam, hogy fel tudjam dolgozni a tragédiát, ráadásul külön szomorúság számomra, hogy az ő érkezését drága jó édesanyám még megélte volna. Mire Donatella született, már nem volt velünk.

Tünde azt mondja, tudta, hogy addig nem nyugszik, amíg nem születik egy egészséges gyermeke. Donatellára hosszú hónapokon keresztül várt, mire végre kopogtatott a gólya. Ám ez a terhesség sem zajlott zökkenőmentesen, a szülést követően pedig Tünde intenzívosztályra került.

- A várandósságom egyáltalán nem volt nyugodt, az egyik vizsgálaton rossz eredményt kaptam. Sírva mentem a nőgyógyászomhoz, hogy én belehalok, ha valami baja lesz a babámnak, ő pedig azt mondta, ha megnyugtat, elvégeznek egy úgynevezett amniocentézist, amely egy fájdalmas és kockázatos vizsgálat, vetélés is lehet a vége. Az eredmény két hét múlva lett meg, ez az idő borzalmas kétségek között telt. Nem is mertem betelefonálni a leletek miatt, a nővéremet kértem meg, és csak akkor lettem nyugodt, amikor kiderült: minden rendben, és az első vizsgálat tévedett.

Donatella végül időben, egészségesen jött a világra, császármetszéssel. Édesanyja pedig nagyon nehezen viselte a műtétet.

- Annyira legyengültem, hogy az intenzív osztályra kerültem. Az eredményeimmel valami nem stimmelt, így az orvos azt javasolta, hogy kapjak vért. Utána még napokig az intenzíven feküdtem, a kislányomat pedig naponta csak egyszer láthattam.