2024. június 1. - Tünde

Operaigazgatók találkozója

A visegrádi országok operaházai esetében a költségvetési források apadása jelentette problémák egyik megoldása lehet a közös produkciók létrehozása, a rendezők, díszlettervezők, koreográfusok cseréje - hangzott el a visegrádi operaigazgatók kétnapos budap
2009. március 2. hétfő 18:49 - HírExtra
A Magyar Állami Operaházban (MÁO) vasárnap és hétfőn megtartott tanácskozáson Vass Lajos, a MÁO főigazgatója mellett a varsói Teatr Wielki, a prágai Állami Opera és a prágai Nemzeti Színház, a pozsonyi Nemzeti Színház, valamint a kassai Állami Színház igazgatói, illetve vezető munkatársai vettek részt.

Mint arra Vass Lajos a sajtótájékoztatón rámutatott, a finanszírozás, a repertoár, az előadásszám, a művészek jogállása tekintetében igen eltérőek a viszonyok a különböző országokban, épp ezért hasznos volt az ismerkedés.

Peter Himic, a kassai színház vezérigazgatója az együttműködés fejlesztésének szükségességéről szólva megjegyezte: kétoldalú projektek már léteznek, 2007 és 2013 között több, a határokon átnyúló közös EU-s pályázatban vettek, vesznek részt. A 2013-as év pedig páratlan lehetőségeket rejt, hiszen Kassa akkor - Marseille-jel együtt - Európa kulturális fővárosa lesz.

Silvia Hroncová, a pozsonyi Nemzeti Színház főigazgatója kiemelte, hogy a Miskolci Bartók+ Nemzetközi Operafesztivállal szinte már hagyományosnak mondható az együttműködés, és az idei pozsonyi Nyári Fesztiválra meghívták a budapesti operaház zenekarát is. A szlovák-magyar együttműködésre Keveházi Gábor, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója is említett példát, elmondta, hogy a szeptemberi, világsztárokat felvonultató táncgálát Pozsonyban is bemutatják.

Egy több országot érintő produkcióról is beszámolt Silvia Hroncová: a pozsonyiak decemberben bemutatott Gluck-előadását, az Orfeo ed Euridice-t májusban Varsó veszi át, 2010-ben pedig Budapesten láthatja majd a közönség.

A pozsonyi Nemzeti Színház főigazgatója ugyanakkor hangsúlyozta: a mostani találkozó csak kiindulási pontot jelentett, a költségtakarékosságra hosszú távú stratégiát kell kidolgozni.

Jitka Slaviková dramaturg, aki a prágai Állami Operát képviselte a sajtótájékoztatón, elmondta, hogy intézményük, amelynek épülete tavaly volt 120 esztendős, a megszűnés vagy beolvadás szélén áll, az államnak ugyanis nincs több pénze a kéttagozatú együttesre. Most új formai megoldást keresnek a finanszírozásra - fűzte hozzá a dramaturg.

Jiri Herman, a cseh főváros másik operatársulatának otthont adó Nemzeti Színház művészeti igazgatója egyetértett Kovalik Balázzsal, a MÁO művészeti vezetőjével abban, hogy a szakma és a publikum egyaránt alulinformált, szükség van arra, hogy megismerjék, mi van a "szomszédban". Mint a cseh vezető fogalmazott, az eltérő gondolkodásmód termékenyítően hathat mindenkire.

Waldemar Dabrowski, a varsói nemzeti opera, a Teatr Wielki főigazgatója, akinek a tanácskozás vége előtt haza kellett utaznia, az MTI-nek nyilatkozva úgy vélte: ha a térség operaházai őrizni akarják az elért színvonalat, akkor nyitniuk kell, tanulni a műfaj legnagyobb személyiségeitől.

A gazdasági válság a másik kényszerítő erő. Mivel pénzügyi korlátozásokra számíthatnak, közösen kell választ találniuk arra, hogy a minőség megőrzése mellett hogyan lehetséges költségeket csökkenteni - hangsúlyozta Waldemar Dabrowski, aki szerint a színpadok eltérő mérete nem lehet ok, csak ürügy a közös produkciók létrehozásának halogatására.

Kérdésre válaszolva elmondta: nyilvánvalóan segíti munkáját, hogy 2002 és 2005 között kulturális miniszterként a lengyel kormány tagja volt, hiszen nagyobb a rálátása a folyamatokra, de - hangsúlyozta - a nézetei azután sem változtak, hogy letette a miniszterséget.

Megjegyezte: legnagyobb személyes eredményének azt tartja, hogy elfogadtatta a lengyel döntéshozókkal, vonják ki a kultúrát a napi politikai küzdelmekből, tekintsék olyan önálló pillérnek, amelyre az állam a korszerűsítési törekvéseiben bizton támaszkodhat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását