350 milla az állami rendezvényekre...
Az idén mintegy 350 millió forintból, a tavalyinál 50 millió forinttal kisebb összegből szervezik meg az első félév állami rendezvényeit, köztük a március 15-i forradalom és szabadságharc évfordulójának központi programjait - közölte a kormányszóvivői iro
2009. március 3. kedd 15:12 - HírExtra
A közlemény szerint rendezvényeket lebonyolító cég - az Expander 2000 Kft. - nyílt közbeszerzési eljárás eredményeképpen kapta meg a megbízatást. A programok közül elsőként a március 15-i nemzeti ünnep központi rendezvényeit kell megszerveznie a pályázaton nyertes cégnek.
A hivatalos állami megemlékezés zászlófelvonással és a Kossuth Emlékmű megkoszorúzásával kezdődik március 15-én 9.30 és 10.00 óra között, ezt követően 11.00 órától ünnepi szabadtéri előadást láthatnak az érdeklődők a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőin - áll a közleményben.
A Lánchíd március 15-én 10.00 és 18.00 óra között a "Forradalom hídjává" alakul: a hídon átkelve, a Roosevelt térig 12 állomás idézi fel a forradalmi nap eseményeit.
A Roosevelt téren a Magyar Huszár Hagyományőrző Szövetség tagjai mutatják be az érdeklődőknek az egykori katonák és lovasok hétköznapjait, játékos próbatételek keretében a honvéd és huszár élet fortélyaira tanítják majd a fiatalokat.
Március 15-én este a Művészetek Palotájában ünnepi díszelőadás keretében vehetik át a kiválasztottak a Magyar Köztársaság Kormánya által tavaly alapított "Márciusi Ifjak Díj - a fiatal magyar tehetségekért" nevű kitüntetést. Itt adják át a Kiváló, Érdemes valamint Babérkoszorús Művész Díjakat is - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI