2024. június 2. - Kármen, Anita

14 milliót síbolt el egy köztisztviselő

Mintegy 14 millió forint adóhiányt állapított meg az APEH a közelmúltban annál a mohácsi köztisztviselőnél, aki hamis kölcsönszerződésekkel és hamis tanúvallomással próbálta igazolni eltitkolt bevételeinek eredetét - közölte az adóhivatal az MTI-vel kedde
2009. március 10. kedd 14:15 - HírExtra
Az APEH közérdekű bejelentés alapján indított vagyonosodási vizsgálatot a Duna-parti város egyik közintézményének dolgozója ellen, mert felmerült a gyanú, hogy kiadásait a személyijövedelemadó-bevallásában szereplő adatok bevételei alapján nem fedezhette - ismertette Marton Ferenc, az adóhivatal dél-dunántúli igazgatóságának szóvivője.
Példaként hozta fel, hogy az adózó nagy értékű személygépkocsikat vásárolt és nagy összegű tagi kölcsönt nyújtott egy gazdasági társaságnak, miközben ehhez papíron nem volt forrása.

A köztisztviselő azt állította, hogy a pénz fedezete több magánszemélytől kapott kölcsön volt, melyeket a szerződések bemutatásával próbált igazolni. A dokumentumok aláírói ugyanakkor azt mondták a revizoroknak, csak baráti szívességből szignálták a papírokat, pénzt viszont nem adtak a tisztviselőnek.

A vizsgálatnál kiderült, hogy az adózó bankszámlájára negyedévente jelentős összegek érkeznek. Ezeket azzal magyarázta, hogy a pénzt fia lakótársai utalták át, akikkel közösen fizetett Franciaországban albérletet. Az ellenőrök megkeresték az állítólagos lakótársakat, akik nem tudtak franciaországi albérletről, de azt elmondták, hogy a köztisztviselő pécsi lakását bérelték, és ennek díját negyedévente átutalással rendezték. Egyikük hozzátette: az adózó a meghallgatás előtt arra kérte, hogy az APEH előtt igazolja az általa kitalált franciaországi sztorit, ám erre ő nem volt hajlandó.

Bár arra nem derült fény, hogy a köztisztviselő miből tett szert jelentős jövedelemre, a revizorok nem fogadták el a forráshiány fedezeteként felsorolt tételeket, és 13,8 millió forint adóhiányt állapítottak meg, melynek megfizetésére kötelezik. Emellett adócsalás, hamis tanúzásra felhívás és magánokirat-hamisítás miatt feljelentették a rendőrségen, valamint a vám- és pénzügyőrségen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását