2024. június 2. - Kármen, Anita

Hazánk is csatlakozik az istentisztelet-sorozathoz

Magyarország is csatlakozik Európa legnagyobb, felekezetközi istentisztelet-sorozatához, amelyet hétfőtől tartanak 18 ország mintegy 1.300 helyszínén; a résztvevők száma várhatóan meghaladja majd az egymilliót.
2009. március 27. péntek 20:48 - HírExtra
Az egész Európát átfogó, nyolcnapos istentisztelet-maraton résztvevője Magyarországról egyéb helyszínek mellett Budapest, Miskolc, Pécs és Kiskőrös.
A több mint 4 ezer gyülekezetben zajló rendezvénysorozatot 1993 óta hetedszer rendezik meg, a várakozások szerint az eddigi legnagyobb érdeklődés mellett.

A közlemény szerint az eseményt - amely zenei, dráma- és komédiabetéteket is tartalmaz majd - 18 nyelven sugározzák műholdon keresztül részben egyenes adásban, részben egynapos időeltolással Franciaországtól Oroszországig és Németországtól Szerbiáig.
A Chemnitzi Sportcsarnokban, az 560 négyzetméteres színpadon többek között Carlos Martinez spanyol pantomim-előadó, továbbá Sarah Kaiser dzsessz- és gospelénekes lép fel, Magyarországról pedig a Bolyki Brothers, valamint Martin Helmchen fiatal zongoraművész gondoskodik a programokról.

A ProChrist kitért arra: az istentiszteleteken a társadalmat foglalkoztató aktuális kérdések is terítékre kerülnek, az első este témája például a Merészség - Hihetek-e még valakinek? címet viseli. Ez azzal kapcsolatban merül fel, hogy összességében milliárdos veszteségeket könyveltek el az emberek pénzügyi tanácsadóikra hallgatva, ezért "Európa-szerte eluralkodott a kételkedés és a kétségbeesés" - tette hozzá a szervezet.
A ProChrist rendezvényén az Istennel kapcsolatos kétségek is szóba kerülnek, így például az, miként engedhette meg Isten Jézus megfeszítését - írták.

A szervezők célja egyebek mellett az, hogy a résztvevők "elgondolkozzanak az élet értelméről és arról, hogy mi is számít igazán az életben".
A szervezet honlapja szerint a ProChrist mozgalmat Billy Graham amerikai baptista prédikátor indította el 1993-ban, majd megbízta Ulrich Parzany német evangélikus lelkészt az igehirdetés szolgálatával.

A ProChrist egyesületi keretek között működik, ma már Európa 16 országában létező mozgalom. Nem számít egyháznak, de próbálja "a keresztényeket, a gyülekezeteket hitükben megújítani, valamint a nem keresztényeket élő gyülekezeti közösségbe vezetni" - olvasható az összegzésben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását