2024. május 6. - Ivett, Frida

Hatalmas megmozdulás a londoni G20 előtt

Évek óta nem látott méretű tömegdemonstrációval kezdődött szombaton Londonban az a több napos tiltakozássorozat, amelyet számtalan csoport szervez a húsz legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság (G20) jövő heti londoni csúcstalálkozója előtt.
2009. március 28. szombat 17:41 - HírExtra
Az országcsoport állam- és kormányfői - köztük Barack Obama amerikai elnök - április 2-án tartanak értekezletet a válságkezelő intézkedésekről a kelet-londoni ExCel rendezvénycsarnokban. A hetek óta szerveződő tiltakozó akciók első mozzanataként mintegy 150 különböző csoport hirdetett - hangsúlyozottan békés célú - tüntető felvonulást szombatra London belvárosába.

A több tízezres demonstráció kijelölt útvonala érinti a parlament épületét, a Downing Streetet - a miniszterelnöki hivatal utcáját -, és a végállomás a Hyde Park.

A Scotland Yardot mindazonáltal nem elsősorban a szombati - a hatóságokkal teljes együttműködésben szervezett - felvonulás aggasztja, hanem a G20-csúcs előtti napokban várható megmozdulások, amelyek közül a rendőrség szerint többnek is kifejezetten zavargások és erőszakos rendbontások kirobbantása a célja.

Folyamatos londoni sajtóbeszámolók szerint a rendőrségi hírszerzés "példátlan mértékű" előkészületi aktivitást észlel anarchista és kapitalizmusellenes csoportok körében. Olyan, korábbi zavargások során hírhedté vált szerveződések is megjelentek a színen, amelyek évek óta nem hallattak magukról.

A Londoni Kereskedelmi Kamara közölte: megfontolandó, hogy a kérdéses időszakban a citybeli cégek ne kérjék-e meg alkalmazottaikat az öltöny utcai viseletének mellőzésére, mivel a tiltakozók kilátásba helyezték "bankárok megtámadását". A tervbe vett akciók között szerepel a Bank of England - a brit jegybank - "ostroma" is április elsején. Ezt a "Holtak kormánya" (Government of the Dead) nevű anarchista csoport szervezi, állítólag több ezer antikapitalista tüntető részvételével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását