2024. május 12. - Pongrác

Gyurcsány mégsem lesz a Déli Áramlat igazgatója

A kormányszóvivő kacsának nevezte a Kommerszant című orosz gazdasági és üzleti napilap azon információját, hogy Gyurcsány Ferenc várhatóan a Déli Áramlat igazgatója lesz.
2009. március 30. hétfő 16:05 - HírExtra
Daróczi Dávid az MTI-nek úgy fogalmazott: ezt az információt a leghatározottabban cáfolja.
Gyurcsány Ferenc kénytelen volt személyes áldozatot hozni, de nem fordít hátat a politikának: mint ő maga is többször hangsúlyozta, adott esetben parlamenti képviselőként, vezetői tisztségek nélkül is tovább politizál - tette hozzá.

Az orosz lapok közül hétfőn egyedül a Kommerszant adott hírt arról, hogy Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert jelölték miniszterelnöknek Gyurcsány Ferenc helyére, aki viszont a lap szerint várhatóan a tervezett Déli Áramlat gázvezeték vezetője lesz.
A lap megemlítette, hogy Gyurcsány a hét végén bejelentette: távozni szándékozik az MSZP elnöki tisztségéből is. A rövid írás hozzátette, hogy a miniszterelnöki posztról való távozását Gyurcsány Ferenc március 23-án jelentette be, s hogy akkor még meg akarta őrizni pártelnöki tisztségét, amihez 85 százalékos támogatást kapott.

"Most azonban Gyurcsány úr váratlanul meggondolta magát, és úgy tűnik, teljesen elhagyja a magyar politikát. Így már semmi akadálya nincs annak, hogy a Déli Áramlat Rt. - a felépítendő gázvezetéket üzemeltető társaság - élére álljon" - írta a lap.

Ez azonban csupán az újságíró feltételezése, semmilyen forrás nem "súgta" vagy erősítette meg az információt sem most, sem az előző alkalommal, amikor ez az információ jelent meg a lapban - mondta el az MTI kérdésére a Kommerszant külpolitikai rovatának vezetője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását