2024. június 1. - Tünde

Hogy bonyolítják le a bizalmatlansági indítványt?

Megállapodtak a parlamenti frakciók a bizalmatlansági indítványt tartalmazó határozati javaslat tárgyalásáról, amely lényegében kitölti a keddi plenáris ülés napirendjét.
2009. április 9. csütörtök 13:05 - HírExtra
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után elmondta: a jövő keddi parlamenti ülés Velez Árpád (MSZP) mandátumigazolásával kezdődik délután egykor, majd a konstruktív bizalmatlansági indítvány vitájával folytatódik.

Ennek keretében elsőként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bajnai Gordon kormányfőjelölt mond beszédet egyórás időkeretben, amelyhez két körben, először 20-20, majd 10-10 percben szólhatnak hozzá a frakciók. A két kört az elsőként jelentkezett független képviselő felszólalása szakítja meg. Mivel Herényi Károly jelentkezett elsőként felszólalásra a függetlenek közül, ő beszélhet tíz percet - közölte a házelnök.

Szili Katalin hozzátette: a vita végén Bajnai Gordon negyedórában reagál az elhangzottakra.

Ezután szavaznak a képviselők a konstruktív bizalmatlansági indítványról, majd az új miniszterelnök leteszi az esküt. Az eskütételre az Országgyűlés meghívja a közjogi méltóságokat, az állami hivatalok, a kisebbségek és az egyházak vezetőit, valamint a diplomáciai testületek vezetőit.

Mint mondta, az előzetes információk alapján Bajnai Gordon kedden megnevezi kormánya tagjait, így már kedden elkezdődhet miniszter-jelöltek meghallgatása.

A tervek szerint szinte minden bizottság ülésezik majd, és - tekintettel arra, hogy ugyanazt a jelöltet több bizottság is meghallgatja - összesen harminc meghallgatást tartanak. A jelenlegi szabályok szerint azoknak is részt kell venniük a bizottsági meghallgatáson, akik a kormányfőváltás előtt is vezették a minisztériumot, vagyis az új kormány minden tagját meghallgatják a testületek.

A házelnök megjegyezte: az új kormány akkor alakulhat meg, ha a bizottsági meghallgatások után a köztársasági elnök kinevezi a minisztereket. A kormánytagok várhatóan április 20-án tehetnek esküt a parlamentben.

Szili Katalin kitért arra: jövő kedden a másik napirendi pont az, hogy szavaznak a képviselők költségtérítéséről szóló népszavazásról. Más ügyben határozathozatalt nem terveznek.

A házelnök beszámolt arról: a Fidesz azt kérte, hogy a parlament feloszlásáról szóló javaslatuk tárgysorozatba vételéről vagy sürgősségi tárgyalásáról is döntsön 14-én a Ház.

Az MTI kérdésére Szili Katalin közölte: április 24-én tárgyalnak arról, hogy szükség lesz rendkívüli parlamenti ülésszakra. Véleménye szerint 2 hetes hosszabbítás várható, vagyis június végéig ülésezik majd az Országgyűlés.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását