2024. június 2. - Kármen, Anita

Suchman nem bírja tovább a náci eszmék újraéledését

Az Alkotmánybíróság (Ab) segítségét kérte a fasiszta eszmék, szervezetek elleni fellépéshez, együttműködést a jogalkotásban Suchman Tamás, amikor a testület elnökéhez látogatott kedden.
2009. április 28. kedd 21:11 - HírExtra
A szocialista politikus kifogásolta, hogy az Ab sorra visszadobja a gyűlöletbeszéddel, holokauszttagadással kapcsolatos törvénymódosításokat.

Suchman az Ab épülete előtt újságíróknak azt mondta, hogy az alkotmánybírák "az ügy urai, de akkor tessék leszállni a pulpitusról és megmondani, hogyan alkotmányos".
Úgy fogalmazott: az Ab-nek "elöl kell járnia", a demokratikus intézmények közül egyik sem "ülhet a zsűriben, amikor fasisztoid szervezetek embereket ölnek meg".

Ezzel kapcsolatban Paczolai Péter, az Alkotmánybíróság elnöke újságíróknak röviden annyit mondott: ez a testület a határozataival, döntéseivel tud segítséget nyújtani a törvényhozásnak.

Suchman emlékeztetett a második világháborút lezáró, Magyarország által is aláírt párizsi békeszerződésre, amely egyértelműen tiltja fasiszta szervezetek működését és az állam kötelezettségévé teszi az ellenük történő fellépést.

"Tiltakozom az ellen, hogy a magyar jogrend nem védi meg az Auschwitzot megjárt emberek méltóságát" - hangoztatta a szocialista politikus, aki szerint nem állhat fenn tovább a szólásszabadság és az emberi méltóság közötti egyenrangúság.

Suchman Tamás kedden az Alkotmányíróság épülete előtt átvette Paczolai Pétertől azt a "vérrel és könnyel áztatott" naplót, melyet Auschwitzba hurcolt édesanyja írt, s melyet azért adott át a baloldali politikus tavaly Bihari Mihálynak, az Ab előző elnökének, hogy "morálisan tegyen hozzá a testület döntéséhez".

Suchman Tamás tavaly nemzetközi jogászfórumot hívott össze, hogy javaslatokat fogalmazzanak meg a gyűlöletbeszéd és a gyalázkodás büntethetőségével kapcsolatban.

Suchman Tamás akkor Bihari Mihálynak, az Alkotmánybíróság leköszönő elnökének segítségét is kérte, szorgalmazva, az Ab ne csak azt mondja ki a véleménynyilvánítás szabadságárra hivatkozva, hogy nem lehet szigorítani a gyalázkodó, gyűlöletkeltő beszédek büntetését, hanem azt is, hogyan, milyen mértékben kell ezeket büntetni.

A holokauszttagadást büntetni rendelő szocialista törvényjavaslat ügyében hétfőn az Országgyűlésben kiderült, hogy az SZDSZ parlamenti egyetértést szeretne, a Fidesz és a KDNP minden önkényuralmi rendszerre kiterjesztené az indítványt, az MDF pedig elviekben támogatja a kérdés rendezését.

Suchman Tamás az Ab elnökével folytatott megbeszélést követően az MTI-nek elmondta: tekintettel arra, hogy az elmúlt 16 évben nem sikerült megfelelő szabályozást alkotni, tudományos tanácskozás összehívására tett javaslatot, melyen részt venne az Ab és a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész, a parlamenti pártok képviselői, továbbá meghívják annak a három országnak az alkotmánybírósági elnökeit, ahol már megszületett a megfelelő szabályozás, ezek Ausztria, Olaszország és Németország.

A szocialista politikus hozzátette, hogy várja Paczolai Péter mielőbbi döntését, mert ha időben megrendezik a konferenciát, akkor ott lehetőség volna a párizsi békeszerződés, a Lomnici-féle javaslat, illetve az igazságügy-miniszter parlamenthez beterjesztett alkotmánymódosító javaslatának tudományos vizsgálatára is.

Suchman Tamás elmondta, hogy a megbeszélésen Paczolai Péter biztosította arról: megfontolja a javaslatot, nem zárkózik el attól és megfelelő időben reagálni fog.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását