2024. május 9. - Gergely

Elkelt Clinton szaxofonja

Bill Clinton szaxofonja 130 ezer euróért (36 millió forint) kelt el csütörtök este a Cannes melletti Cap Eden Roc luxusszállóban rendezett, sztároktól nyüzsgő jótékonysági árverésen.
2009. május 22. péntek 18:25 - HírExtra
A Mozi az AIDS ellen című aukcióra hagyományosan a cannes-i filmfesztivál idején kerül sor. Idén az egykori amerikai elnök altszaxofonja mellett többek között Robert Pattison, az Alkonyat című romantikus thriller sztárja is kapós volt: két felajánlott csókjáért egyenként 20 ezer eurónál (5,6 millió forint) csapott le a kalapács.

"Olyanokkal vagyok ma itt, akiknek az a foglalkozása, hogy történeteket meséljenek. Nem kell hozzá túl sok regényt olvasni vagy filmet készíteni, hogy rájöjjön az ember, mindenkinek van egy sztorija. S minden alkalommal, amikor egy gyermek valahol a világon meghal AIDS-ben, kihuny egy történet fénye" - fogalmazott Clinton, aki saját AIDS-alapítványával is támogatja a betegség elleni küzdelmet.

Az esemény házigazdája, Sharon Stone bőkezű adakozásra bíztatta a nyolcszáz vendéget. "Elnézve a saját cipőmet, mi ebben a teremben nem tehetünk úgy, mintha semmit sem tudnánk adni" - nógatta a jeles társaságot, akik között Paris Hilton, Claudia Schiffer, Terry Gilliam filmrendező, a rapper 50 Cent és James Watson, a DNS egyik felfedezője is helyet foglalt.

A Szeles Mónika és Jelena Jankovic által felajánlott teniszleckék 30 ezer euróért (8,4 millió forint) keltek el, a Dom Pérignon pezsgővel telepakolt, kézi munkával készült Karl Lagerfeld gitártok 50 ezer euróért (14 millió forint), Quentin Tarantino cannes-i versenyfilmje, a Becstelen Brigantyk különleges vetítése pedig 60 ezer euróért (17 millió forint) talált gazdára.

Az exkluzív közönségnek Annie Lennox énekelt. There Must be an Angel című dalát a márciusban fatális síbalesetben elhunyt Natasha Richardson színésznőnek ajánlotta, aki az eseményt szervező amfAR (Amerikai Alapítvány az AIDS-kutatásért) aktivistái és támogatói közé tartozott. A bevétel a nonprofit szervezethez vándorol, amely a halálos kór elleni kutatásokat támogatja belőle.

Tavaly tízmillió eurós rekorddal zárt a jótékonysági gála, ám idén számítani lehetett rá, hogy kevesebb lesz a kasszában, mivel maga a rendszerint sztároktól nyüzsgő filmfesztivál is lényegesen visszafogottabb külsőségek között zajlik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását