2024. június 2. - Kármen, Anita

Kórházba került Mario Tadic

Bolíviában kórházba szállították Maro Tadicot, akit azzal vádolnak, hogy egy szakadár terrorista sejt tagja volt, amit áprilisban erőszakkal számoltak fel a hatóságok Santa Cruzban.
2009. május 29. péntek 18:05 - HírExtra
A bolíviai sajtó pénteki jelentése szerint Tadicot szívbántalmai miatt erős őrizet mellett egy közkórházba vitték a San Pedro börtönből, ahol előzetes letartóztatásban volt. Az El Deber című lap szerint az állapota "viszonylag veszélyes", mert a közepesen súlyos esetekkel foglalkozó osztályon ápolják. A helyet belülről és kívülről is rendőrök őrzik.

A bolíviai-horvát Tadicot április 16-án fogták el a magyar állampolgárságú Tóásó Előddel együtt. A fegyveres akcióban agyonlőtték a bolíviai-magyar-horvát Rózsa Flores Eduardót, a román állampolgár Magyarosi Árpádot és az ír Martin Michael Dwyert. Mindannyiukat azzal vádolják, hogy merényletre készültek a bolíviai elnök ellen, és fegyveres csoportok szervezésével szolgálták volna az ország kettészakítására törekvő erőket.

Tadic a vallomásaiban késznek mutatkozott segíteni a nyomozást, de óvintézkedéseket kért maga és a családja számára, mert - mint mondta - "a háttérben álló főnököknek pénzük és hatalmuk van". Az idegfeszültség végül szívpanaszokat okozott nála.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását