2024. május 11. - Ferenc

A KDNP lejtmenetet sejt

Hargitai János (KDNP) az ország sikertelenségének legfőbb bizonyítékaként említette az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson alapuló listát a jövő évi adótörvényekről és a vagyonadóról szóló előterjesztés keddi parlamenti vitájában.
2009. június 9. kedd 17:03 - HírExtra
Elmondta, hogy 2000-ben 56,1 százalék ponttal Magyarország a tíz csatlakozni készülő uniós ország közül a harmadik helyen állt Szlovénia és Csehország mögött, de 2007-re a kilencedik helyre csúszott vissza ebben az összevetésben.

A képviselő a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által folyósított 25 milliárd dolláros hitelről úgy vélekedett, hogy felvételével megkérdőjeleződött gazdasági szuverenitásunk, és leszűkült a kormány érdemi mozgáslehetősége.

Megjegyezte, hogy a kormány nemrégiben kénytelen volt átírni azt a makropályát, amire az idei költségvetést alapozták.

Közölte: a 2008-as év 0,6 százalékos GDP-növekedése után az idei évben mínusz 6,7 százalékra várnak, de egyes szakemberek ennél is nagyobb, nyolc százalék körüli visszaeséssel számolnak. Egyúttal optimista előrejelzésnek nevezte, hogy 2010-re kevesebb mint egyszázalékos, 0,9 százalékos csökkenéssel számolnak.

Tragikusnak nevezte az export-, a foglalkoztatási és az adóssági mutatókat.Kijelentette, hogy a visszaesésben a világgazdasági válság mellett az is szerepet játszik, hogy a kormány növelni volt kénytelen az áfát és a jövedéki adót, miközben a jóléti ellátások csökkentésére, a lakástámogatási rendszer szigorítására kényszerült.

Hargitai János azt mondta, hogy 2010-ben 226 ezren mennek nyugdíjba, de csak 84 ezren állnának munkába. Hozzátette: közülük is csak körülbelül 50 ezer tud eséllyel elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Megjegyezte, hogy eközben 840 ezer embert rokkantként tart el az ország.

A képviselő kitért arra is, hogy a válság kezdete óta 140 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Közölte, hogy a kormány hatmilliárd forintot fordított volna
munkahelymegőrzésre, miközben 18 milliárdra lett volna igény. Megjegyezte: eközben olyan feltételeket támasztottak a jelentkezőknek, hogy a hatmilliárd forintos alapösszeget sem sikerült kiosztani.

Úgy fogalmazott, hogy a Bajnai-kormány tűzoltónak jó, mert a pillanatnyi gondokat képes enyhíteni, de a válság érdemi kezeléséhez kevés.

A képviselő véleménye szerint egy egészen új gazdaságfilozófiát kellene megvalósítania a kormánynak. Példaként említette, hogy a megújuló energiákra új iparágakat kellene telepíteni, az egészségipart és a szakképzést fejleszteni kellene.

Az ingatlanadóról azt mondta, Európában nem nagyon van arra példa, hogy ez központi adó legyen. Hozzátette, nem hiszik, hogy csak a harminc millió forintnál drágább épületekre vonatkozik majd, hiszen eredetileg minden ingatlanra ki akarták vetni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását