2024. június 1. - Tünde

Buszsofőrre támadtak

Megtámadtak egy szolgálatban lévő buszsofőrt Miskolcon, a városi rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást egy férfi ellen - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t szerdán.
2009. június 17. szerda 17:12 - HírExtra
Az adatok alapján a helyi férfi kedd délután Miskolc egyik belvárosi megállójában szállt fel az autóbuszra, ahol a sofőr kérte a menetjegyét. A férfi ezt erősen sérelmezte, s bántalmazta a jármű vezetőjét, aki ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett - közölte Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Hozzátette: a gyanúsítottat a rendőrök elfogták és előállították a miskolci rendőrkapitányságon.

A statisztikai adatok szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ez év első négy hónapjában 15 esetben bántalmaztak közfeladatot ellátó személyt. A legtöbb eset - összesen hat - Miskolcon történt, míg kettő-kettő Ózdon, Tiszaújvárosban és Sátoraljaújhelyen. Az adatok azt mutatják, hogy Edelényben, Encsen és Mezőkövesden is történt egy-egy ilyen bűncselekmény - közölte Dobi Tamás.

Emlékeztetett arra, hogy a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetőjét a büntető törvénykönyv alapesetben három évig terjedő, míg csoportos elkövetés esetén öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását