2024. május 29. - Magdolna

Nincs gárda, győzött a jogállam?

A Magyar Gárdát feloszlató bírósági ítélet a jogállam nagy győzelme - mondta az ítélethirdetés után az igazságügyi és rendészeti miniszter az MTI-nek.
2009. július 2. csütörtök 15:18 - HírExtra
Csütörtökön kihirdetett ítéletében jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla.

A Magyar Gárda egyesület feloszlatását kimondó ítélet szóbeli indoklásában a tábla tanácsvezető bírája kifejtette: egy demokratikus társadalomban a közösség számára hasznosnak ítélhető cél sem valósítható meg a demokrácia értékrendjét sértő eszközökkel. A Magyar Gárda mozgalom az egyesület szerves része, a döntés az alperesi egyesület felszámolásával szükségképpen a mozgalomra is kiterjed, annak a szervezeti kereteit szünteti meg - tette hozzá.

Draskovics Tibor az MTI-nek úgy fogalmazott: jogerősen bebizonyosodott, hogy senkinek nincs joga kikezdeni az állam rendfenntartási monopóliumát, senkinek nincs joga másokkal szemben fenyegető módon fellépni. Hozzátette: ezzel az ítélettel a magyar állam bebizonyította, hogy képes és kész megvédeni magát mindenféle alkotmányellenes törekvéssel szemben.

A tárcavezető bízik abban, hogy ez a döntés fontos figyelmeztetés lesz mindazoknak, akik a jövőben arra készülnének, hogy önös politikai érdekből kihasználják a társadalomban meglévő feszültségeket.

A közrend és a közbiztonság fenntartása - mint mondta - az állam monopóliuma, de kötelessége is, és ez a döntés üzenet az államnak is, hogy következetesen tennie kell a dolgát és rendet kell tartania.

Kérdésre válaszolva közölte: a feloszlatás ellenére tovább működő társadalmi szervezetek alapítóit, szervezőit a törvény szabadságvesztéssel büntetheti. Hozzátette: ez a bírói döntés, illetve annak indoklása egyértelművé tette, hogy mit lehet és mit nem, és ez iránymutatást adhat a bíróságoknak a későbbi szervezeti, egyesületi bejegyzésekhez is - mondta a miniszter.

"Úgy gondolom, hogy a szabadságot, az állampolgári jogokat a jogállam képes megfelelő jogi eszközökkel biztosítani, a rendőrség pedig hozzáteszi azt az erőt, ami ehhez szükséges" - fogalmazott Draskovics Tibor.

Az ítélőtábla szerint megállapítható, hogy a gárda felvonulásai Tatárszentgyörgyön és más, etnikai feszültségek által sújtott kistelepüléseken sértették mások jogait és szabadságát, "mert a helyszínen meglévő konfliktusok megoldása helyett azokat tovább szították (...), az erőszak veszélyét váltották ki".

A bíróság szerint ebből következően a közrend és köznyugalom a gárda felvonulásainak színhelyein megbomlott, és így sérült a kényszerűségből ott tartózkodó személyek biztonsághoz és szabadsághoz való joga.

Gaudi-Nagy Tamás, az egyesület jogi képviselője és Vona Gábor, az egyesület elnöke az ítélethirdetés után utcai sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz és a strassbourgi bírósághoz fordulnak. Az ügyvéd és az egyesület elnöke egybehangzóan megerősítette: az egyesület megszűnt ugyan, de a gárda tagjai folytatják tevékenységüket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

a1b2c3
2009. július 2. 15:40
Hol itt a jogállam?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását