2024. május 9. - Gergely

Eljárások várhatók az "újjáalakult" Gárda ellen

Újabb eljárások indulhatnak a Magyar Gárda ügyében, a gárda újjáalakulásával kapcsolatban például az egyesülési joggal való visszaélés miatt kezdődhet eljárás - írta keddi számában a Népszava.
2009. július 14. kedd 07:13 - HírExtra
A Népszava magas beosztású rendőrségi forrása azt közölte: a július 11-i Jobbik-nagygyűlés és a gárda újjáalakulása miatt több okból is indulhat nyomozás. Az egyik az egyesülési joggal való visszaélés, a másik a törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás. A rendőrség gyanúja szerint mindkét törvényszegést elkövethette a gárda azután, hogy a Fővárosi Ítélőtábla július 2-án feloszlatta a szervezetet mint mozgalmat és mint egyesületet egyaránt - írta a napilap.

A lapnak nyilatkozó rendőri vezető kitért arra is: az eljárásokkal nem kívánják megvárni, hogy megszülessen a táblabíróság ítéletének írott változata is.

A BRFK-n a július 4-i tüntetéssel kapcsolatban már folyik egy nyomozás az egyesülési joggal való visszaélés miatt, s egy ugyanerre vonatkozó újabb vizsgálat indult a július 11-i demonstráció miatt. A rendőrség felkérte az ügyészséget: vizsgálja meg, hogy a törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt indítható eljárás a szervezet ellen - mutatott rá a Népszava.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását