2024. május 10. - Ármin, Pálma

Művészek a Balaton partján

Színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal, gyermekprogramokkal és ingyenes filmvetítésekkel várja a közönséget szombattól csaknem egy hónapon át a IV. Balatonföldvári Kultkikötő.
2009. július 17. péntek 21:03 - HírExtra
A július 18. és augusztus 16. között a Balatonföldvári Szabadtéri Színházban megrendezett fesztivál ügyvezető igazgatója elmondta: miként ez eddigi években, ezúttal is helyet kapott a programban színházi bemutató, idén mindjárt a nyitónapon. A Csókol Anyád című vígjáték két szereplője Nagy Ervin és Vári Éva lesz, a rendező Znamenák István. Sam Bobrick és Julie Stein darabja később a budapesti Thália Színházban lesz látható - tette hozzá a Kultkikötő vezetője.

A második hétvégén Charlie ad koncertet állandó zenésztársával, Halász János zongoraművésszel, majd Slawomir Mrozek abszurdját, a Mulatságot láthatja a közönség Pindroch Csaba, Menszátor Héresz Attila és Nagy Viktor előadásában. A fesztiválon színészként is szerepet vállaló igazgató felidézte, hogy a darabot tíz éve, színművészeti főiskolás korukban már játszották együtt.

Július 31-én a Hot Jazz Band zenél a Balaton partján, augusztus első napján pedig ismét a színházé a főszerep: Vajdai Katalin Anconai szerelmesek című zenés komédiáját adják elő a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagjai.

A következő szombaton a KFT zenekar koncertje kapott helyet a Kultkikötő programjában, majd másnap a kaposvári teátrum művészei idézik fel a "boldog békeidők" hangulatát zenés kabaréestjükön.

Az utolsó hétvége a Kistehén Tánczenekaré, illetve Kern Andrásé: a Vígszínház művésze újra előadja a tavaly Balatonföldváron bemutatott "one man show-ját" Eberhard Streul A kellékes című, egyszemélyes vígjátékában.

A fesztivál azonban nem csupán a belépőjegy fejében látható produkciókról szól, hiszen a programban egyre több ingyenes rendezvény is szerepel - hangsúlyozta Nagy Viktor. Mint elmondta, keddenként Áramszünet elnevezéssel tartják gyertyafényes koncertsorozatukat, melynek keretében fiatal, feltörekvő művészek zenélnek akusztikus hangszereken, míg vasárnaponként bárzongoristák játszanak örökzöld nyári slágereket.
Nem fognak unatkozni a Kultkikötőben a gyerekek sem, mert hétvégenként számos program várja őket is. Minden vasárnap kiköt például a Mesehajó, csütörtökönként pedig családi vetélkedőket rendeznek - árulta el a programsorozat igazgatója.

Mint hozzáfűzte, nem hiányozhatnak a fesztiválról a kiállítások sem. Idén kiemelt szerepet kap a Védegylet és a Fair Világ Szövetség szervezésében látható fotókiállítás a nyugat-afrikai Gambiáról, a képzőművészet kedvelői pedig Horváth Roland festőművész helyszínen készülő képeit, illetve Győrfi András festőművész és Ernoe Stana szobrász közös kiállítását tekinthetik meg.

Az ingyenes szerdai moziesteken levetítik Szőke András több filmjét, köztük a Bakkermant, de a Valami Amerika 1-2., valamint az Üvegtigris 1-2. is műsorra kerül. Nagy Viktor elárulta: a legtöbb vetítést közönségtalálkozó követi.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását