2024. május 9. - Gergely

Elhunyt Cseh Tamás - frissítve

Elhunyt Cseh Tamás előadóművész; a Kossuth-díjas énekest, zeneszerzőt életének 67. évében érte a halál - adta hírül szombatra virradó éjszaka a Magyar Színház Portál.
2009. augusztus 8. szombat 09:09 - HírExtra
Cseh Tamást az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) saját halottjának tekinti. A művész temetéséről később intézkednek - közölte a tárca sajtóirodája szombaton az MTI-vel.

Cseh Tamás 1943. január 22-én Budapesten született. Tizenhárom éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, a középiskolát már a fővárosban végezte. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ezt követően, 1967-74-ig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában.

Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte.

A művész 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982. és 1998. között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Önálló estjei: A dal nélkül, Antoine és Désiré, Fehér babák takarodója, Frontátvonulás, Jóslat, Új dalok, Nyugati pályaudvar, Levél nővéremnek, A telihold dalai. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.

Az előadóművész számos filmben szerepelt, ilyen volt a Nyom nélkül, A turné, a Csinibaba, valamint a 6:3 című alkotás. A Csillagokkal táncoló Kojot című, 2006-ban megjelent mesekönyv történeteit Cseh Tamás válogatta és fordította. Művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett művésznek idén májusban jelent meg Dal nélkül címmel egyik 1973-as estjének felvétele a Hungaroton kiadónál. Az albumra az ismert dalok mellett korábban nem hallható szerzemények is felkerültek. Budapesten 1972 és 1977 között a 25. Színházban "futott" Cseh Tamás estje, amelyeken Bereményi Géza verseit tolmácsolta az Ad Libitum együttes kíséretében.

Bakonybél gyászol


Néma gyászmenetet tartanak az elhunyt Cseh Tamás emlékére szombat este 20 órakor Bakonybélen a falu központjától a művész házáig - közölték a szervezők az MTI-vel. Cseh Tamás csaknem ötven éve kötődött a faluhoz, amelynek áprilisban díszpolgára lett.

Cseh Tamás két éve már állandó bakonybéli lakos volt, csak gyógykezelésekre járt fel Budapestre. Ismert, hogy Cseh Tamás 1961 óta szervezete a bakonybéli erdőkbe az indiántáborokat, mert - mint egykor mondta - úgy gondolták, hogy "ha elmennek az erdőkbe, a bakonyi rengetegbe, akkor kilépnek a hazug és ideológiai szörnyűségekkel terhelt akkori világból", s olyanok lesznek, mint az indiánok: tiszták, bátrak, egyenes jelleműek és önfeláldozóak.



A Veszprém megyei település áprilisban díszpolgári címet adományozott Cseh Tamásnak, aki az elismerés átvételekor azt mondta: "Bakonybéllel egy különösen szép barátság nőtt a lelkemben és hozzá én is hűséges voltam. Ez a falu vigyázott ránk, a Jóisten áldja meg Bakonybélt és minden lakosát!"

"Ötven év alatt összenőttünk a faluval" - mondta a díszpolgári oklevél átvételekor Cseh Tamás.

Szamóca

Az ünnepségen a díszpolgárrá avatott művész egyik legjobb barátja, Eperjes Károly, Kossuth-díjas színművész úgy fogalmazott, Cseh Tamás "egy gyémánt ember volt, s reménykedtünk, hogy bírja tovább a küzdelmet ez a kemény férfi, de most meghajolt Isten akarata előtt".

Eperjes Károly, aki Cseh Tamás közeli barátja volt, hozzátette még: "köszönöm, hogy volt nekünk, és köszönöm azt a hihetetlen szabadságot, amit mindig árasztott magából".


Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

balogGY
2009. augusztus 8. 14:11
egyszer ittunk a művész kávézóban.
Unicumot.
Beszélgettünk élettről, világról az ország sorsáról.
Pedig akkor (úgy tíz éve) még nem is volt olyan nagyon rossz.
Mit mondanál ma?

Szép örök álmot!
gizimama
2009. augusztus 8. 14:10
súlyos veszteség
annak a korszaknak a legnagyobb trubadúrja volt, amely még mindig itt kísért.
Neki sajnos már csak a szelleme lesz itt.
Nyugodj békében!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását