2024. május 6. - Ivett, Frida

Kishíján újabb halál egy élményfürdőben

Víz alól kellett kimenteni egy kislányt a debreceni élményfürdőben, miután a haját beszippantotta a medence mintavételi kapillárisa - közölte Fazekas Lajos, a Debreceni Gyógyfürdő Kft. igazgatója kedden az MTI-vel.
2009. augusztus 11. kedd 12:11 - HírExtra
Tájékoztatása szerint az eset még péntek este történt a mediterrán élményfürdő hullámmedencéjében, amikor nem volt hullámkeltés.

Az igazgató elmondta: a kislány hosszú haja beszorult a medence - egyébként teljesen szabályszerűen elhelyezett - mintavételi kapillárisának mintegy 3 milliméter széles nyílásába, amelyben folyamatos a vízáram. A kislány nem tudta a haját kiszabadítani, ezt azonnal észlelték az úszómesterek, akik beugrottak a vízbe és rögtön kimentették a gyereket - tette hozzá.

Miután a kislány sok vizet nyelt és a légcsövébe is víz került, rövid ideig lélegeztetni kellett. A mentők megfigyelésre kórházba vitték a gyereket, akit azóta már kiengedtek, teljesen jól van - jegyezte meg Fazekas Lajos.

Az igazgató az MTI érdeklődésére elmondta azt is: az ügyben időközben elrendelt és azóta befejeződött külső és belső vizsgálat egyaránt rendben talált mindent.
Kitért arra, hogy a mintavételi kapilláris szabályos, a hazai medencékben általánosan használt berendezés, ennek ellenére azt - már csak a saját megnyugtatásukra is - a hasonló esetek elkerülése érdekében átalakítják.

A kislány életkorát nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit tudni róla, hogy iskolás korú.

A budapesti Aquaworld élményfürdőben július 23-án egy 9 éves kisfiú meghalt a szörfmedencénél. A gyermek belezuhant egy aknába, s a hullámkeltő berendezés szétroncsolta a testét. A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított nyomozást és műszaki szakértőt rendelt ki az eset kivizsgálására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását