2024. május 12. - Pongrác

Varga Zoltán már bizakodó

Egyre több bizakodásra mutató jelet tapasztal a gazdaságban az önkormányzati miniszter, s ez szerinte azt jelenti, hogy előbb-utóbb megkezdődhet a gazdaság dinamizálódása.
2009. augusztus 25. kedd 18:17 - HírExtra
A miniszter köszöntő beszédében vitába szállt azokkal a pesszimista hangokkal, melyek szerint nem fejlődik az ország, nincsenek beruházások.

"Éppen Elek városa is jó példa a gyarapodásra, hiszen a két felújítás is azt mutatja, hogy a települési önkormányzatok jó tervek és gondos ütemezés mellet javítani tudják a helyben élők életminőségét" - mondta, hozzátéve, hogy a jegybanki alapkamat csökkenése is segíti a gazdaságot.

Pluhár László, az 5.200 lelket számláló város szocialista párti polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a két rekonstrukció összességében több mint 70 millió forintba került. A régiós fejlesztési tanács által támogatott programhoz 10, illetve 20 százalékos önrészt biztosított a város.

A térségi feladatokat is ellátó, teljesen felújított orvosi rendelőben három háziorvos és egy gyermekorvos várja a betegeket, ugyanakkor innen oldják meg a további két településre is kiterjedően az orvosi ügyletet.

A városháza fejlesztése során pedig elsősorban az épület külső homlokzatát újították fel, valamint hőszigetelték a falakat és kicserélték a nyílászárókat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását