2024. június 1. - Tünde

Pest immáron tíz nyelven

Szeretettel vár Pest megye címmel közel százoldalas, művészi fotókkal illusztrált kiadvány látott napvilágot, részben a megyei önkormányzat finanszírozásában – tudta meg az MTI Forgó Orsolyától, a Megyeháza munkatársától. A kötetből ezer példányt reprezentatív céllal osztanak szét, de a könyvesboltokba is juttatnak belőle.
2009. augusztus 29. szombat 10:04 - HírExtra
Forgó Orsolya elmondta: a Pest megyei települések ezeréves évfordulója kapcsán a Foto Europa Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv első lapjai Budapest egyik legszebb klasszicista stílusú épületét, a megyeházát ismertetik részletesen, de a festői szépségű Dunakanyar, az ország középpontjának számító pusztavacsi emlékhely, vagy a szentendrei Kovács Margit gyűjtemény is helyet kapott a kötetben.

Látványos fotósorozat és egy-egy rövid összefoglaló segítségével a megye különleges múzeumaiba, illetve a határokon túl is ismert nagyszabású rendezvényekbe is betekintést kap az olvasó. Ilyen rendezvény például a visegrádi palotajátékok, a százhalombattai, tököli és ráckevei Summerfest Nemzetközi Néptáncfesztivál, illetve a Mogyoródi Forma-1 verseny.

A kötetet lefordították tíz nyelvre, így külföldön, a testvérmegyékben is megismerhetik az emberek Pest megye szépségeit, értékeit.

A Szeretettel vár-sorozat 35., Pest megyei kiadványa "olyan jól sikerült, hogy a boltokba is kerül belőle" - mondta Farkas Csaba, a kiadó marketingvezetője. A tervek szerint első lépésben főleg a Pest megyei könyvesboltokban lesz megvásárolható a kiadvány 2000 forint körüli áron, a terjesztést két héten belül kezdik meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását