2024. május 12. - Pongrác

Mesterházy: jogi lépések nélkül kell zöld ágra vergődni a szlovákokkal

Mesterházy Attila annak örülne, hogy ha jogi lépések nélkül lehetne tisztázni a Magyarország és a Szlovákia közötti konfliktusokat.
2009. szeptember 4. péntek 19:05 - HírExtra
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője pénteken újságíróknak azt mondta, azt is egyértelművé kell tenni szlovák fél előtt, hogyha nem tudnak előre lépni a vitás ügyekben, akkor Magyarország megfontolja egyéb eszközök alkalmazását is.

A szocialista politikus a budapesti szlovák nagykövetség fogadásáról távozóban közölte: ő a párbeszéd és az együttműködés híve, de vannak olyan minimumok, amiből a magyar kormány nem engedhet, és nem is fog engedni.

Elmondta, hogy nagyon nehéz helyzet alakult ki a két ország között, a magyar fél azonban elkötelezett a párbeszéd mellett.

Mesterházy Attila szerint a Magyarország és a Szlovákia között felmerülő problémákat nem lehet szó nélkül hagyni, azokat meg kell tárgyalni, vagy ha ez nem hoz megoldást, más fórumokra is el kell vinni.

Véleménye szerint számos olyan eleme van a két ország közötti konfliktusnak, amely alapvető uniós normákat sért.

Szlovákia budapesti nagykövetsége a szlovák alkotmány napja alkalmából tartott fogadást, amelyen részt vett Bajnai Gordon miniszterelnök is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását