2024. június 1. - Tünde

Óvatos optimizmus a Bajnai-Fico után

Óvatos optimizmussal értékelte a pénteki szlovákiai sajtó a szécsényi magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó eredményét. A liberális Sme úgy véli: aki bízik abban, hogy mindkét fél a kapcsolatok javítására törekszik, az Szécsényt új kezdetnek veheti.
2009. szeptember 11. péntek 10:46 - HírExtra
"Ám saját felelősségére. A nem teljesen egyező jogi nézetekről szóló mondatok mögött ugyanis teljesen eltérő vélemények vannak a nyelvtörvényről" - mutat rá a tekintélyes újság, megjegyezve, hogy Knut Vollebaek EBESZ-főbiztos számára nem volt szerencsés a tegnapi nap, hiszen a Sme szerint "a bíró szerepében nem tudja majd kiérdemelni mindkét fél háláját".

Az újság szerint az is kérdéses, hogy Sólyom László elégedett-e azzal, hogy a felek sajnálatukat fejezték ki a révkomáromi események miatt. A lap ugyanakkor nevetségesnek tartja, hogy bizottságot állítanak fel annak megvizsgálására, hogyan utazhatnak az elnökök a szomszéd országokba. "Még ha a találkozó nem is javít a kapcsolatokon, nem kell bírálni. Hosszú idő után olyan eseménynek lehettünk tanúi, amely legalább nem rontja őket" - zárja jegyzetét Peter Schutz a Smeben.

A független Pravda úgy látja, hogy a találkozónak a kezdetektől fogja volt egy alapvető hibája: mesterséges és Európa által kikényszerített találkozó volt. Fico és Bajnai jelenleg csak a probléma csomagolásával foglalkozhatnak, mert a mag és a gyújtópont rajtuk kívül van. "A probléma magja Csáky MKP-je (Magyar Koalíció Pártja) és a magyar kisebbség helyzete Szlovákiában" - írja a szerző, Dag Danis.

"Egyszerűen fogalmazva: Fico és Bajnai nem köthetnek tűzszünetet ebben a (nyelvtörvényről folyó) vitában. Mesterséges lenne, és nem lenne meggyőző. A valódi tűzszünetet csak Fico és Csáky kötheti meg, de ez a forgatókönyv 2010 júniusáig lehetetlen" - mutat rá a szerző. Hangsúlyozza: Csáky Bugár Bélával harcol a magyar választók kemény magjáért, míg Fico a (Ján) Slota Szlovák Nemzeti Pártjának választóit szeretné elcsábítani. A Pravda szerint Csáky nem ismerheti be, hogy a nyelvtörvény ügyében bután túloz, Fico pedig azt, hogy hibázik, ha kényes kérdésekben nem veszi figyelembe az MKP véleményét - zárja jegyzetét a Pravda.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását