2024. május 9. - Gergely

Fekete László: mindenre képes vagyok

Fekete László nem csupán a médiában szerepel jól. A natúr erős emberek versenyeiről még mindig halomra hozza a címeket fiával egyetemben. Vele beszélgettünk a jelenéről és a sportról.
2009. szeptember 26. szombat 07:50 - Kanizsai Ádám
Most volt a Celebműszak forgatása. Milyen élményekkel gazdagodott?

Különösebb élményekkel nem gazdagodtam. A feladathoz hasonló összejöveteleken én már többször voltam. Ötvenegy éves vagyok, milliomegy lakodalomban részt vettem, voltam első vőfély is. Az én gyerekkoromban anno még háromszázfős falusi lakodalmak voltak, azoknak is gyakran segítettem a szervezésében. Mondjuk a mostani divat kicsit más, de azért nagy részben mégis megegyezik. Olyan nagyon nagy pluszt nem adott.

Hogyan kapta ezt a feladatot? Ön szerint véletlen választás volt?

Nem hinném. Feltételezem, hogy szándékosan nekem találták ki. Gondolom a szerkesztők ismernek annyira, hogy ezt a pepecselő munkát nem szeretem, úgy gondolták, hogy hamar kijövök a sodromból. Valószínűleg tudatosan találták ki nekem, de végülis nem jött be nekik. Azért sok mindent elfogadok, sok mindenhez végtelen türelmem van, úgyhogy most is – hál’ Istennek – nyugodtan kezeltem a dolgokat.

Kicsit ugranék. Ön már elmúlt ötven éves, de még mindig fellép erős emberek megmérettetéseken. Meddig lehet ezt folytatni?

Olyannyira fellépek, hogy idén világbajnoki címet értem el csapatban a natúr erős emberknél a fiammal. Ez genetika. Én szerencsére mondhatom azt, hogy ez egy genetikus adottság nálam, úgyhogy az időt nehéz behatárolni. Igazándiból elképzelhető, hogy én hatvan éves koromban is ezt fogom csinálni. Nyilván, ha sérülés vagy betegség nem szól közbe. Ha minden rendben lesz, akkor nem hiszem, hogy nagyon visszaesnék.

Azt lehet olvasni, hogy Ön nem használt soha teljesítménynövelőket. A mai világban ez nagyon divatos. Mit gondol erről?

Én soha. Valóban, most nagyon sokan élnek vele. Ez egy szégyen. Gyűlölöm. A magyar élsportban is – tisztelet a kivételnek – használják, de az egész világ beszennyeződött vele. Most már az olimpia megérett arra, hogy nem a fejlesztésén, hanem a beszüntetésén kellene gondolkozni. Amí a gyógyszergyárak csatája megy, addig itt nem lehet beszélni ember-ember elleni küdelemről. Szerintem az a sport, amikor valaki egy született adottsággal és sok munkával győz le mást. Ez a sport. De amikor én odamegyek sonka-vöröshagymával, a másik meg vénába betolja az injekciót, aztán fél kilóval többet teljesít, mint én, akkor megkérdezem Öntől: ki az erősebb?

Erős ember mindenki lehet, vagy már a születés pillanatában meg kell lenni az adottságoknak?

Szerintem ez nagyon sokban függ az adottságoktól, a genetikától. Egy nagy bevásárlóközpontban vagyok éppen, s egy nagyon közismert ember, Forgács Gábor humorista úr lépett mellém, aki hallotta, hogy mit beszélünk és bólogatott, hogy bizony igazat mondok. Ő is osztja a véleményt, hogy a sport a tisztaságról szóljon.

De a kérdésre visszatérve, szerintem nagyon fontos, hogy az ember az élete folyamán megtalálja azt a mozgásformát, ami hozzá illik. Lehet egész nap súlyokat emelgetni, de ha valaki negyven kilós, akkor az valószínűleg sohasem lesz igazi erős ember.

A fia is ugyanarra a pályára lépett, mint Ön. Már most nagyon jó eredményeket ér el. Mit gondol ő meddig juthat a sportágban?

A Lackó hál’ Istennek örökölte az adottságaimat, ami neki egy nagy előny. Ő maga is észrevette ezt, elkezdte magában csiszolni, s annyira vitte előre a lendület, hogy tavaly világbajnok is lett a natúr erős emberek között. Tizenhét ország részvételével volt egy Vb, amit megnyert. Sőt, annyira megnyerte, hogy megvert engem is, én második lettem.

Mit üzenne azoknak, akik most kezdik?

Inkább azokhoz beszélnék, akik bármilyen sportot kezdenek. Azt mondanám nekik, hogy ne szaporítsák azoknak a tömegét, akik nívótlanságot, a szemetet zúdítják a sportra, hanem fedezze fel magában az adottságot és ha úgy érzi, hogy a beleölt munkával eredményt tudna elérni, akkor csinálja, mert akkor övé a jövő. De ha úgy érzi, hogy hozzá kell nyúlni különböző drogokhoz, hogy ő legyen a jobb, akkor inkább hagyja, ne is próbálkozzon, mert csak az értéktelen emberek számát gyarapítja a világban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

vassmi
2009. szeptember 26. 13:24
Sajnos nála a hiresség amnéziával párosult,a gyerekkori ismeröseit nehezen vagy egyáltalán nem ismeri meg.Egy Dorogi,
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását