2024. május 29. - Magdolna

Dohányzás okozhatta a miskolci paneltüzet

A feltételezés szerint dohányzás vagy nyílt láng használata volt a kiváltó oka annak, hogy augusztus 15-én este tűz keletkezett egy panelházban Miskolcon.
2009. szeptember 30. szerda 12:43 - HírExtra
A tűz a Középszer utca 20. szám alatti, VI. emeleti lakásban keletkezett, majd fölfelé terjedt tovább, a rendkívül nagy mennyiségű füst elárasztotta a VII. emeletet és a felsőbb szinteket. A tűz 3 emberéletet követelt, 12-en megsérültek.

A füst elsősorban az épület mellékhelyiségei mögött lévő gépészeti aknákban terjedt tovább, emellett valamennyi kis résen keresztül áramlott, míg a lángok a loggiás szobában jelentkeztek. A tűz gócpontját, kialakulásának helyét - korábban a VI. emelet 1-es lakásának kisszobáját jelölték meg - az amatőr felvételeknek is köszönhetően sikerült egyértelműen megállapítani, ez pedig a konyha volt - mondta Fintor Gyula őrnagy, a miskolci tűzoltóság ügyeletes tűzvizsgálója.

Csak feltételezik a tűz keletkezésének okát, azaz a dohányzást vagy a nyílt láng használatát, mert a helyiségben minden megsemmisült, a berendezési tárgyak szinte a felismerhetetlenségig összeégtek. A VII. emelet 1-es lakásából az áldozatok a füst miatt nem tudtak kimenekülni - ismertette a szakember.

Kitért arra is, hogy a VI. emeleti lakás kiérkezésükkor már szinte teljes terjedelmében égett, csaknem ezer Celsius fok volt a hőmérséklet. A tűzoltók a nagy hőség és a hatalmas füst miatt csak lépésről-lépésre tudtak haladni a lépcsőházban.

A tűzoltóság szakemberei húsz tanút hallgattak meg, a rendőrség párhuzamosan harminckilenc szemtanút kérdezett ki az esetről.

A vizsgálathoz elektromos szakértőt, tűzvizsgálót, statikust és vegyészt is felkértek, hogy segítsék kideríteni a pontos körülményeket.

Meiszner Ferenc őrnagy, a miskolci tűzoltóság szolgálatparancsnoka azt mondta: az első riasztást 21 óra 35 perckor kapták, a második, kiemelt riasztást a helyszínre érve hármas fokozatra emelték. Az oltásban és a mentésben a miskolciaknak kazincbarcikai, tiszaújvárosi és szerencsi tűzoltók segítettek. Kilenc jármű és negyvenkét ember oltotta a tüzet, illetve mentette a felső szinteken rekedt embereket. A tüzet egyébként 37 perc alatt sikerült "körülhatárolni", ami azt jelenti, hogy ekkor már nem terjedt tovább - tette hozzá.

Bánky Tamás az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs (ÉMI) Kht. tudományos igazgatója azt mondta: a hőszigeteléshez használt alapanyagok minősége megfelelő volt, de a kivitelezésnél szabálytalanságokat állapítottak meg. Példaként említette a ragasztó szabálytalan használatát, valamint a vakolatréteg vastagságát. A villámhárító levezető vezetékét pedig egy rövid szakaszon beépítették az éghető szigetelésbe. A hőszigetelés hibái és a szabálytalanságok hozzájárultak a tűz terjedéséhez - mondta.

A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy bár a tűzvizsgálat lezárult, a rendőrségi eljárás még tart az ügyben, a személyi felelősség kérdését az tisztázza majd.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az 1974-ben épült panelházban még nem kellett szintenként leválasztani a gépészeti aknában lévő teret, ami szintén segítette a füst terjedését. Emellett a nyári idő miatt nyitva tartott ablakokon is beáramlott a füst. A loggiákon pedig faelemeket és burkolatokat használtak, ami tovább fokozta a tűzveszélyt.

A szakértők szimulációs vizsgálatot is végeztek, ennek az eredménye az volt, hogy ha nincs hőszigetelés az épületen, vélhetően akkor is hasonló károk keletkeztek volna.

A miskolci Középszer utcai épületben augusztus 15-én este csaptak fel a lángok, egy nő és két gyermeke vesztette életét. A 13 éves fiú még a helyszínen meghalt édesanyjával, a 16 éves lány napokig feküdt a kórházban, de nem tudták megmenteni az életét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását