2024. május 12. - Pongrác

Oláh Lajos: megdöbbentő Kósa támadása

Oláh Lajost megdöbbentette, hogy "a közfeladatait ellátó országgyűlési képviselő olyan tájékoztatóját támadják politikai indíttatásból, amely a lakosság egészségének megőrzéséhez járul hozzá".
2009. október 7. szerda 21:15 - HírExtra
A szocialista politikus az MTI-nek arra reagált, hogy Kósa Lajos és Rácz Róbert fideszes politikusok szerdán bírálták az új típusú influenzával kapcsolatos tudnivalókat tartalmazó szórólapja miatt.

Oláh Lajos elmondta: a megyét járva, lakossági fórumokon sok kérdést kapott az elmúlt napokban a H1N1 vírus okozta influenzával kapcsolatban, ezért tartotta fontosnak a tájékoztatást. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy ezt Debrecen, illetve Hajdú-Bihar önkormányzata eddig nem tette meg.

A szocialista politikus elmondta, hogy az általa készített tájékoztató nem az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)hivatalos kiadványa, előállítását és terjesztését saját pénzéből finanszírozta.

"A tájékoztató egyik oldalán szereplő, az ÁNTSZ által közzétett plakát bárki által szabadon felhasználható és letölthető az Egészségügyi Minisztérium honlapjáról (http://www.eum.hu/uj-influenzavirusrol/lakossagi-uj-tipusu)" - közölte, hozzátéve, úgy tartotta tisztességesnek, hogy feltünteti a forrást, hiszen "nem lopni", hanem megbízhatóan tájékoztatni szeretett volna. Ezért szerepel a szórólapon az ÁNTSZ logója és elérhetősége, s hogy a lakosság további kérdéseivel a szakértőkhöz fordulhasson. A tájékoztatón semmilyen politikai üzenet nem található - tette hozzá.

A szocialista politikus felajánlotta Kósa Lajosnak: készítsenek közös szórólapot annak érdekében, hogy minél több ember értesüljön Hajdú-Bihar megyében a H1N1-gyel kapcsolatos legfontosabb információkról.

Az ÁNTSZ illetékese az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyben, mivel - mint mondta - nem az ÁNTSZ szórólapjáról van szó.

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere szerdán azt mondta, hogy az ÁNTSZ-nek el kell határolódnia attól a hivatalos ÁNTSZ-kiadványhoz nagyon hasonló szórólaptól, amelyben Oláh Lajos, az MSZP hajdú-bihari elnöke, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára tájékoztatja a lakosságot az új típusú influenzával kapcsolatos tudnivalókról.

A H1N1 vírus okozta fertőzéssel kapcsolatos megelőzés a szakembereket is megosztja, s "életveszélyes, ha ilyen kényes szakmai kérdésbe a politika így ártja bele magát" - mondta a fideszes politikus az ÁNTSZ debreceni székháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
Kósa Lajos közölte, tudni szeretné, ki, miből finanszírozta az említett szórólapot, s konzultáltak-e az ÁNTSZ-szel a szerinte több szakmai hibát is tartalmazó kiadványról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Imres
2009. október 7. 23:22
Ezek tényleg hülyének nézik az embereket. Ha ANTSZ kiadvány, akkor mit keres rajta az mszp-s képviselő? Főleg úgy, hogy még ki is hangsúlyozza a kiadványon pártállását. Ráadásul semmi köze az egészségügyhöz, hiszen bár a dr. ott van a neve előtt, de jogász.
Még a minisztériumhoz sincs köze, hiszen a közlekedési tárca államtitkára.
Úgy tűnik, egy dolog lebegett a szeme előtt - célként.
Hogyan lehetne ingyen - értsd: állami pénzből - választási kampányt folytatni.
Mert kétségünk ne legyen. Már elkezdődött.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását