2024. május 8. - Mihály

Nagy duó állt össze

Verdi három felvonásosa még véget sem ért, a közönség azonban már tapsorkánban tört ki: a berlini Staatsoperben ugyanis együtt lépett fel a világhírű spanyol tenor, Plácido Domingo és a nem kevésbé híres, izraeli származású karmester, Daniel Barenboim.
2009. október 25. vasárnap 17:40 - HírExtra
A szombat esti programban az olasz zeneszerző egyik leghíresebb operája, a Simon Boccanegra szerepelt, és Plácido Domingo debütált Boccanegra szerepében. Ehhez azonban az kellett, hogy a tenor baritonra váltson, ami mégsem okozott oly nagy meglepetést. A spanyol művész ugyanis már tavaly bejelentette, hogy mintegy 130 tenor szerep után mélyebbre, azaz baritonra vált, ráadásul pályafutását baritonként kezdte.

A berlini Staatsoper természetesen zsúfolásig volt, az előadásra már hónapokkal ezelőtt elkeltek a jegyek. Az operaház szerint sokan külföldről érkeztek, hogy meghallgathassák 68 éves kedvencüket az új szerepben.

Plácido Domingo a hírek szerint összesen hat előadáson lép fel, és a mostani az első volt. A közönség soraiban olyan neves személyiségek foglaltak helyet, mint az irodalmi Nobel-díj legújabb kitüntetettje, a német Herta Müller vagy épp a korábbi külügyminiszter, Joschka Fischer.

A kritikusok szerint a közönségnek - a Domingo-Barenboim kettősnek köszönhetően - páratlan élményben volt része. A spanyol énekes - aki egyébként Barenboimhoz hasonlóan olykor maga is vezényel - kiválóan debütált Simon Boccanegra szerepében. Nem csoda, hogy a harmadik felvonás végén a színpadon még csak haldoklott, de már zúgott a tapsvihar.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását