A kutatók tíz napon át három órára elválasztották az egérkölyköket anyjuktól, majd egész életükön át nyomon követték viselkedésüket. Az életük korai szakaszában magukra hagyott állatok halálukig nehezebben birkóztak meg a stresszes helyzetekkel - derült ki a müncheni Max Planck Pszichiátriai Intézet munkatársainak vizsgálódásából.

Christopher Murgatroyd kutatásvezető magyarázata szerint úgynevezett epigenetikus hatásról van szó. Az epigenom a gének működését, ki- és bekapcsolását szabályozó, a DNS-lánc körüli hálózat, amelyet a környezeti hatások befolyásolni tudnak.

"Kétlépcsős mechanizmusról van szó" - tette hozzá Murgatroyd. A magukra hagyott egérkölykök több stresszhormont termeltek, ettől a vazopresszin nevű hormont kódoló génjük működése megváltozik, és a későbbiekben nagyobb mennyiségben állítja elő ezt a specifikus stresszhormont.

A kutatók megállapították, hogy az előfordult viselkedészavarok, valamint a rosszabb emlékezet hátterében a vazopresszin állt. Amikor a felnőtt egereknek a hormon hatásait gátló szert adtak, viselkedésük normálissá vált.

A szakemberek úgy vélik, hogy a kora gyerekkori traumák környezeti hatásként az embernél is nyomot hagynak az epigenomon, olyan pszichiátriai problémákat okozva felnőtt korban, mint a depresszió.