2024. június 1. - Tünde

Dávid Ibolya: Bajnai lépjen közbe!

Az MDF elnöke a kereskedelmi rádiók frekvenciapályázata kapcsán a kormányfőhöz intézett levélben sürgette a "jogszerűtlen" döntés megakadályozását.
2009. november 11. szerda 10:08 - HírExtra
"Természetesen tudom, hogy a miniszterelnök egyedi ügyekben nem utasíthatja a Nemzeti Hírközlési Hatóságot. De irányítja és minisztere útján felügyeli azt. E jogköre alapján pedig kötelessége megakadályoznia, hogy az Ön által irányított és felügyelt hivatalban jogszerűtlen döntés szülessék!" - áll a pártelnök szerdai nyílt levelében.

Dávid Ibolya szerint, ha per indult a közigazgatási eljárás miatt, a hatóságnak saját eljárását a bíróság jogerős döntéséig fel kell függesztenie.

Az ORTT október végén a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről, a döntést egyhangúlag hozták meg. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását