2024. május 9. - Gergely

Pálinka a négyzeten

A Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület az idén negyedik alkalommal rendezi meg december 3-án Gráf József miniszter fővédnöksége mellett a Pálinka Árkádiát a Kossuth téren. Egy héttel később pedig sor kerül az első Pálinkaakadémiára.
2009. december 8. kedd 14:42 - HírExtra
A pálinka ünnepnapja kapcsán megtartott korábbi rendezvények sikerére alapozva az idei évben nagy érdeklődésre számítanak a szervezők. A Magyar Pálinka Lovagrend (MPL) legfontosabb feladatának a minőségi pálinka népszerűsítését, megismertetését tekinti hazánk határain belül és kívül is.

Első alkalommal 2007-ben ünnepelték meg Szent Miklósnak, a pálinkafőzők védőszentjének napján a Pálinka Napját a Kossuth téren, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) árkádja alatt, ahol a legjelesebb pálinkafőzdék várták legkiválóbb pálinkáikkal az érdeklődőket.

Újra!


Ez az év sem múlik el esemény nélkül, hiszen december 3. és 5. között idén is összegyűlnek hazánk legjobb minőségű pálinkái az FVM árkádja alatt újra nyitó Pálinka Árkádián.

Az eseményen huszonkét pálinkafőzde mutatkozik be az ország minden részéből. Ennek köszönhetően még sohasem látott minőségi pálinkakínálatból válogathat minden odalátogató. Az eseményen megkóstolható és megvásárolható az EU-ban és Magyarországon „földrajzi árujelző-oltalom alatt álló, eredetvédett" összes pálinka, de megismerkedhetünk több, ma még kevéssé ismert, feltörekvő pálinkafőzde kínálatával is.

A ma már sokak által ismert újkori hagyományteremtők mellett a résztvevők megismerhetik a minőségi pálinka-előállítókhoz csak nemrég csatlakozott új, ígéretes cégeket is.

Megnyitóünnepség: 2009. dec. 3. 11.30.
A belépés díjtalan!
Moderátor: Jónás József, a Pálinkavilág szerkesztője
Megnyitó beszéded mond Gráf József agrárminiszter
Bemutatkozik a Magyar Pálinka Lovagrend
Pálinkanapi címkés ajándék pálinkák a résztvevőknek

Pálinkaakadémia

December 8-án az Agrármarketing Centrum és a Magyar Bármixer Unió rendezésében kerül sor az első Pálinkaakadémiára. A rendezvény célja a magyar pálinka népszerűsítése a vendéglátás területén dolgozó szakemberek és az érdeklődők körében. A szervezők remélik, hogy nemzeti termékünk számára a minőségi fogyasztás és felhasználás terén új távlatok nyílnak.

Pálinka-mixer verseny

A verseny célja olyan pálinka koktélok megalkotása, amelyek népszerű standard koktélokká válhatnak hazánkban és a világban. Az eseményen meghívott versenyzőként tizenkét élvonalbeli magyar barmaid és bartender vesz részt.

A rendezők szeretettel várnak minden szakmabelit, érdeklődőt, italbarátot, rajongót, tanulni vágyót, kísérőt – és azokat akik jó italok mellett szeretnének kikapcsolódni.

A programok

A verseny időpontja: 2009. december 8. (kedd)
Helyszín: Alcatraz Étterem és Söröző, 1072 Budapest, Nyár u 1.
Sorsolás: 14.30 óra
„A pálinka helye a világ szeszesitalai között” (előadás) 15.00 óra
A verseny kezdete: 16.00 óra
Eredményhirdetés a verseny végén.

A verseny során kötelezően felhasználható italok listája:

Szatmári szilvapálinka
Szatmári szilvapálinka. Évszázadok óta a szatmár-beregi táj kiemelkedő híressége, vendégköszöntő itala. Aki ide látogat, legyen fiatal vagy idős, nem mulaszthatja el ezt a terméket megkóstolni. Az a mondás is járja, hogy aki iszik belőle, minden kortyától egy évvel fiatalabb lesz.

Kecskeméti barackpálinka
Kecskeméti barackpálinka. A Kecskeméten és környékén termesztett kajszibarackból készített, a gyümölcs illatát, ízét és zamatát megőrző világhírű pálinka. A vendéglátásban újszerűen digesztív (emésztést elősegítő) italként is kínálják.

Békési szilvapálinka
Békési szilvapálinka. A Körösök völgyében termett vörös szilvából, évszázados hagyományú kisüsti pálinkafőzéssel készül. Aranyló színét és kiváló ízét a fahordós érlelésnek köszönheti.

Szabolcsi almapálinka
Szabolcsi almapálinka. A hagyományos réz kisüstön történő lepárlás friss gyümölcsízű és -illatú, kellemes aromájú almapálinkát eredményez.

Gönci barackpálinka
Gönci barackpálinka. A gyümölcsfajta a gönci magyar kajszi és a termőtáj kiváló jellegéből születő, különleges illat- és zamatanyagban gazdag pálinka, amely különbözik más régiók barackpálinkáitól.

Újfehértói meggypálinka
Újfehértói meggypálinka. Új taggal, az újfehértói meggypálinkával bővült az eredetvédett pálinkák köre. A Magyar Szabadalmi Hivatal 2007. május 7-i visszaható hatállyal lajstromozta a földrajzi árujelzők között az újfehértói meggypálinkát. Az „újfehértói" eredetmegjelöléssel ellátott meggypálinka előállításához kizárólag az „újfehértói fürtös” és a „debreceni bőtermő” fajták használhatók.

Göcseji körtepálinka

Göcseji körtepálinka. Az itt készülő körtepálinka sajátossága, hogy biztosítják az utóérést a gyümölcsnek, míg a többi pálinka esetében a friss gyümölcsöt rögtön feldolgozzák. A lepárlás és a finomítás kizárólag a kétutas, hagyományos magyar desztillációval – azaz a kisüsti lepárlással – történhet.

Pannonhalmi törkölypálinka
(eredetvédett 2009. december 6-tól!)
Pannonhalmi törkölypálinka. A pannonhalmi borvidéken termett fehér szőlő törkölyéből készül (Irsai, Cserszegi, Tramini stb.). Jellemzője a több éves gesztenyefahordós érlelés. Testes, széles ízvilágú, oxidatív zamatú, aszús, valamint kellemes pipadohányízzel és -illattal. A legrégebbi írott múlttal rendelkező hazai pálinka.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását