2024. május 10. - Ármin, Pálma

Továbbra is veszteséges marad a légiforgalmi ágazat?

Jövőre is súlyos veszteségek elé néz a világ légiközlekedési ipara. Az üzemanyag árak emelkedése miatt a korábban becsültnél magasabbak lesznek a veszteségek és elérik majd az 5,6 milliárd dollárt annak ellenére, hogy mind az utasszám, mind a teherforgalom növekszik - írja az International Air Transport Association (IATA) jelentése.
2009. december 15. kedd 16:00 - HírExtra
Az IATA megerősítette az idei veszteségre kiadott korábbi 11 milliárd dolláros becslését. A jövő évi veszteségre vonatkozó korábbi becslés 3,8 milliárd dollár volt. 2000 óta a légitársaságok 49 milliárd dollár veszteséget halmoztak fel.

A javuló fogyasztói bizalomnak köszönhetően a légi utasok száma jövőre elérheti a 2007-es csúcsot - jelzi az IATA. A szervezet becslései szerint a légi teherforgalom is növekedésnek indul 2010-ben mivel a globális gazdasági fellendüléssel párhuzamosan a vállalatok megkezdik készleteik feltöltését. "A cargo forgalom növekedési üteme a készletek feltöltése miatt meghaladja a világkereskedelmi forgalom növekedési ütemét" - mondta az IATA elnöke Giovanni Bisignani.

A nyersolaj ára az IATA számításai szerint 2010-ben 75 dolláros átlagot ér el az idei 61,80 dollár után. "A működési költségek százalékában kifejezve az üzemanyagköltség 26 százalékos lesz 2010-ben, ami lényegesen alacsonyabb a 2008-as 32 százaléknál, de a duplája a 2001-2002-es 13 százaléknak."

Az összes régió közül az európai légitársaságok szenvedik el majd a legnagyobb veszteségeket, összesen 2,5 milliárd dollárt. A legnagyobb ütemű javulást az ázsiai társaságok érik majd el, összesen 700 millió dolláros veszteséggel. Az észak-amerikai társaságok vesztesége 2 milliárd dollárra csökken. Az egyetlen nyereséges régió Latin-Amerika lesz.

2010-ben az ágazat forgalma 4,9 százalékkal 478 milliárd dollárra emelkedik. A legnagyobb forgalmat 2008-ban bonyolította az ágazat, 535 milliárd dollárt.

Korábban az IATA arról számolt be, hogy a 75 legnagyobb légitársaság az idei harmadik negyedévben 700 millió dollár nyereséget ér el, szemben a 2008 harmadik negyedévi 3,4 milliárd dollár veszteséggel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását