2024. június 2. - Kármen, Anita

Guy Ritchie bizakodó

Guy Ritchie brit filmrendező az eddigi legnagyobb költségvetéssel készülő krimijének forgatásával töltötte az évet, nem törődve azzal, hogy a Madonnával való szakítása után mit cikkeznek róla a lapok.
2009. december 22. kedd 23:44 - HírExtra
A 41 éves filmrendező és nála tíz évvel idősebb amerikai popikon szakítását követően számtalan hír jelent meg arról, hogy a válási procedúra a forgatásra is rányomta bélyegét.
A forgalmazó Warner Brothers az év elején annyira nem volt elragadtatva az eredménytől, hogy kevesebb mint öt hétnyi forgatási anyag újbóli felvételére utasította a rendezőt.

Nyáron pedig a film első, "nyersvetítésén" döbbentek rá a filmstúdió főnökei, hogy a krimiből hiányzik Moriarty, a gonosz. Az űr betöltésére Brad Pitt vállalkozott, aki tíz éve már szerepelt Ritchie Blöff című gengszterfilmjében.

A 80 millió dolláros költségvetéssel készült film világpremierje a héten lesz. Holmest Robert Downey alakítja, a hűséges jóbarát, Watson szerepét Jude Law játssza.

A Sir Arthur Conan Doyle detektívregényein felnőtt Ritchie számára természetes volt, hogy a korábbi filmjei után valami meghatározó és "nagyon angol" történetet dolgozzon fel, miközben Hollywood pénzügyi támogatása se maradjon el.

Ha sikeres lesz a film, akkor várhatóan folytatás is lesz, és ez tenné igazán boldoggá a rendezőt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását