2024. június 2. - Kármen, Anita

Magyarország aláírta

Magyarország - Norvégia után másodikként - ratifikálta a hivatalos dokumentumok hozzáférhetőségéről szóló európai egyezményt - közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET).
2010. január 9. szombat 18:21 - HírExtra
Az ET égisze alatt kidolgozott egyezményt az észak-norvégiai Tromsóban nyitották meg aláírásra tavaly június 18-án. Eddig tizenkét állam írta alá, de a hatályba lépéshez arra van szükség, hogy tíz aláíró letétbe helyezze a ratifikációs okmányokat is. Ezt Magyarország január 5-én tette meg. A szóban forgó egyezmény az első olyan, kötelező erejű nemzetközi jogi eszköz, amely általános szabályként kimondja, hogy a hatóságok hivatalos dokumentumaihoz hozzáférést kell biztosítani.

Indoklása szerint a hatóságok működésének átláthatósága a jó kormányzás kulcsfontosságú feltétele, és fokmérője annak, hogy mennyire demokratikus valójában a társadalom. Az egyezmény csak nemzetbiztonsági, illetve védelmi okokból, vagy pedig a magánszféra oltalmazásának jegyében engedi a hivatalos dokumentumokhoz való hozzáférés korlátozását.

Az egyezmény letéteményes helye, Tromso Norvégia nyolcadik legnagyobb városa. Ott található a világ legészakibb egyeteme, sörfőzdéje, botanikus kertje és planetáriuma. Tromso a sarki fények zónájának középpontjában fekszik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását