2024. június 2. - Kármen, Anita

Újabb félmilliós bírság Esztergomnak

Újabb félmillió forintos bírságot szabott ki jogerősen a megyei bíróság Esztergom önkormányzatára, mivel a város több éve óta jogsértően nem helyezi vissza hivatalába a korábban törvénytelenül elbocsátott jegyzőt - erről az érintett, Csomor Sándor tájékoztatta kedden az MTI-t.
2010. január 12. kedd 23:10 - HírExtra
A jegyző visszahelyezésére 2007 óta jogerős ítélet kötelezi az önkormányzatot. A mostani pénzbüntetés indoklásában a bíróság kimondta, hogy ezt az önkormányzat "önként, de felhívás, és már háromszori pénzbírság kiszabása ellenére sem hajlandó végrehajtani".
Csomor Sándor tájékoztatása szerint a jogsértő állapot fenntartásáért az önkormányzatra eddig 1,7 millió forint bírságot szabtak ki, és számításai szerint a neki megítélt kártérítésekkel, illetve az ügyvédi költségekkel együtt csaknem 50 millió forint kár érte a várost.

A vitatott státuszú jegyző az MTI-nek elmondta, az önkormányzat jelenleg is naponta 37.710 forintot köteles fizetni a számára. A béréhez úgy jut hozzá, hogy havonta fizetési meghagyást bocsát ki az összegről, amelyet az önkormányzat megtámad, majd ő a jogerőssé váláskor inkasszót nyújt be a város folyószámlájára.

Csomor Sándort 2005 óta próbálja eltávolítani hivatalából az esztergomi önkormányzat: az élményfürdő építésével kapcsolatban nem volt hajlandó aláírni olyan dokumentumokat, melyek törvényességéről nem volt meggyőződve.

Több fegyelmi eljárást folytattak ellene, ezeket a bíróságok törvénytelennek ítélték és kötelezték az önkormányzatot a jegyző foglalkoztatására. Amikor Csomor egy képviselő-testületi ülésen kiosztotta a jogerős munkaügyi bírósági határozatot, amelyben visszahelyezték állásába, kicsalták a teremből, majd egy osztályvezetőt állítottak az ajtóba, hogy akadályozza meg a visszatérését, és négy órán át tárgyaltak az ügyéről.

Az esetet leíró időszaki kiadványt helyreigazítás miatt beperelte az önkormányzat. A perben a Győri Ítélőtábla jogerős ítélete kimondta, hogy Meggyes Tamás polgármester Csomor Sándor ügyében félrevezette a testületet és magatartásával kárt okozott az önkormányzatnak.

Az Ítélőtábla döntését követően az ügyben állampolgári bejelentés alapján hivatali visszaélés bűntettében kezdett nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség, s a napokban a képviselőtestület hat tagját idézte be tanúként - tájékoztatta Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője az MTI-t.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását