2024. június 1. - Tünde

Túlélőt találtak a francia mentőalakulatok

Túlélőt találtak a francia mentőalakulatok Haitin, 15 nappal az országot sújtó földrengés után.
2010. január 28. csütörtök 09:06 - HírExtra
A 16 éves lányt egy ház romjai alól szabadították ki helyi idő szerint szerdán a fővárosban, Port-au-Prince-ben. Él, de nagyon kiszáradt, s eltört az egyik lába. Samuel Bernes, a francia polgári védelem szóvivője nem tudta megmondani, hogy a lány valóban már 15 napja a romok alatt volt-e, vagy valamelyik későbbi utórengés áldozata. Ugyanakkor azt közölte, hogy a túlélő nagyon gyenge, ami szerinte inkább az előbbi variációt támasztja alá. René Préval haiti elnök közölte: már majdnem 170 ezer holttestet gyűjtöttek össze a földrengés óta.

A lány egy betondarabok közé ékelődő üregben vészelte át az elmúlt napokat. Menekülését annak köszönheti, hogy a környékbeli emberek tovább folytatták a kutatást, a romok átfésülését, s eközben meghallották a lány hangját. Értesítették a hatóságokat, s ezután egy francia mentőalakulat érkezett a helyszínre. Ez utóbbi tagjai megtalálták a lányt, egy lyukat ástak hozzá, hogy oxigént és vizet adjanak neki, majd 45 perc múlva ki tudták emelni a romok alól. Mint a mentőosztag egyik tagja elmondta, nagyon gyenge volt a pulzusa, s rendkívül alacsony a vérnyomása: ha nem találnak rá, valószínűleg néhány óra múlva meghalt volna.

A 16 éves Carlene Etienne-t egy francia tábori kórházba, majd egy kórházhajóra szállították. Rokonai elmondták: már nem számítottak arra, hogy élve látják viszont.

A haiti elnök közölte: 225 ezer lakóépület pusztult el, vagy károsodott, s több mint egymillió haiti ember került az utcára. Egyben bejelentette: elhalasztják a február végére tervezett törvényhozási választásokat.

Közben megérkezett Haitira és már bekapcsolódott a pusztító földrengés sérültjeinek ellátásába a magyar kormány által küldött orvosi mentőcsapat - erről Jackovics Péter, a csoport vezetője tájékoztatta telefonon az MTI-t szerda este.

Jackovics Péter elmondta, hogy a mentőcsapat hétfőn este érkezett meg a karibi országba. Ezt követően felvették a kapcsolatot az ENSZ és az Európai Unió illetékeseivel. A magyar csoport azt kapta feladatul, hogy logisztikai képességeinek függvényében segítsen felmérni a menekülttáborok lakóinak ellátását, és segítse a Port-au-Prince-ben működő Spanyol Kórházat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását