2024. június 2. - Kármen, Anita

MSZP: tudomásul vesszük Hagyó döntését

Az MSZP egyetértéssel veszi tudomásul Hagyó Miklós döntését - közölte a párt elnöke közleményben kedden az MTI-vel.
2010. február 2. kedd 21:21 - HírExtra
Lendvai Ildikó szerint a politikus lemondása mandátumáról és visszalépése a budapesti listás helyéről a baloldali közösség érdekeit szolgálja. Még a nehéz döntések árán is a közösségi szempontokat kell érvényesíteni, mert mind az országnak, mind a magyar demokráciának is az az érdeke, hogy a baloldalnak erős képviselete legyen.

Hagyó Miklós budapesti szocialista politikus kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról, visszalépett budapesti listás helyéről és egyéni képviselő-jelöltségétől. (Parlamenti mandátumát viszont megtartotta.)

A volt főpolgármester-helyettes azt mondta, eleget tesz a fővárosi elnökség kérésének.
Hagyó Miklós azt mondta, hónapok óta sokan mindent megtesznek azért, hogy megkérdőjelezzék a tisztességét, és ő nem akarja "a személyes csatájával" a baloldali közösséget még nehezebb helyzetbe hozni.

A döntését - amely szavai szerint nem volt könnyű - azzal is indokolta, ha ennek a közösségnek a vezetése úgy ítélte meg, hogy ezt a lépést meg kell tennie, az a leghelyesebb, ha így cselekszik. A baloldali közösséget próbálom ezután is minden erőmmel szolgálni - jelentette ki.

A politikus a XII. kerületben (Budapest 18. választókerületében) volt képviselőjelölt, és harmadik helyen szerepelt az MSZP fővárosi választási listáján.

Az ügy előzménye, hogy az atv.hu szombaton - rendőrségi forrásokra hivatkozva - azt írta: Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra. Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők - a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós - felelősségét is vizsgálja - írta a portál.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását