2024. június 2. - Kármen, Anita

Tóth Károly is összehívná a honvédelmi bizottságot

A szocialista Tóth Károly határozottan támogatná az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága rendkívüli ülésének összehívását a folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban.
2010. február 26. péntek 18:13 - HírExtra
A politikus ezt azzal kapcsolatban mondta az MTI-nek, hogy Szekeres Imre honvédelmi miniszter pénteken kezdeményezte: a bizottság tartson rendkívüli ülést, és ott hallgassa meg őt és Kovács Tamás legfőbb ügyész beszámolóját.

Tóth Károly magyarázatként hozzátette, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal indította el és tárta fel a szóban forgó ügyet. A képviselő szerint úgy jártak el, ahogy minden ügyben és mindenütt kellene.

A politikus azzal is egyetért, hogy a kivizsgálás után tájékoztatni kell az illetékes bizottságot. Megjegyezte, hogy akár egy rendkívüli ülést is össze lehet hívni, de március 9-én egyébként is ülésezik a testület.

Arra a felvetésre, hogy Szekeres Imrét lemondásra szólították fel, azt mondta, ha valakit rajtakapnak, hogy fedezni próbál egy ügyet, akkor távoznia kell, de ha fel akarja tárni azt, és ő maga indít vizsgálatot, akkor nem. Véleménye szerint ha ez nem így lenne, "akkor mindenkit arra motiválnánk, hogy ne mondjon igazat, ne vizsgálja ki a visszaéléseket".
Az MTI megkereste Lázár Jánost, a honvédelmi bizottság fideszes elnökét is, aki a párt sajtóosztályához irányított.

A bizottsági ülés összehívásával kapcsolatban Havasi Bertalan, az ellenzéki párt sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta, hogy a Fidesz fenntartja azt, amit Csampa Zsolt, a honvédelmi bizottság tagja pénteki sajtótájékoztatóján bejelentett: Szekeres Imrének azonnal le kell mondania, mert az ellenzéki párt szerint megdöbbentő és elképesztő mindaz, ami a tárca környékén történik.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy Szekeres Imre nem mond le.

A közlemény kitért arra is, hogy Szekeres Imre vállalja a politikai felelősséget azért, hogy "minden erőfeszítés ellenére akadt néhány személy a szervezeten belül, akik saját érdekeiket szem előtt tartva, esküjüket semmibe véve, törvénybe ütköző cselekményeket követtek el".

Szekeres Imre egyúttal kezdeményezte, hogy tartson rendkívüli ülést az Országgyűlés honvédelmi bizottsága, hallgassa meg őt és Kovács Tamás legfőbb ügyész beszámolóját a folyamatban lévő ügyekről. "Ezekben az ügyekben higgadt, nyugodt politizálásra van szükség, mert ez méltó a Magyar Honvédség eddigi kiváló teljesítményéhez, nem pedig a politikai színjáték" - tette hozzá a minisztérium.

A HM szerdán közölte az MTI-vel, hogy a honvédelmi miniszter azonnal felfüggesztette hivatalukból azokat a katonákat, akik ellen vesztegetési ügyben nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, a vezérkari főnök kezdeményezésére pedig hivatásos katonai jogviszonyuk megszüntetéséért méltatlansági eljárás indult. A HM ezt azzal kapcsolatban tudatta, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség bejelentette: vesztegetés miatt nyomoznak, amely érinti a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában és felügyelete alatt álló egyik gazdasági társaságot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását