2024. június 2. - Kármen, Anita

Szalmonellás tojás érkezett hazánkba

Szalmonellával fertőzött, nagy mennyiségű tojáslé érkezett Olaszországból az utóbbi időben Magyarországra, a terméket a hatósági vizsgálatok után kivonták a forgalomból - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) pénteken.
2010. április 2. péntek 20:50 - HírExtra
Bárány László, a BTT elnöke elmondta: az esetleges felhasználókat nem fenyegeti közvetlen veszély, ugyanis a hőkezelés hatására a szalmonella kórokozója elpusztul, nyersen pedig általában nem használják fel a tojáslevet. A terméktanács információja szerint az utóbbi hónapokban havonta több ezer tonna mennyiségben érkezett Magyarországra olasz tojáslé, dömpingáron.

Miközben ugyanis belföldön egy tonna tojáslé mintegy 800 ezer forintba kerül, az Olaszországból behozott árut a magyar ár feléért kínálják.

A BTT a termékkel kapcsolatban minőségi problémákat gyanított, felhívta erre a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) figyelmét, és kérte, hogy az ellenőrző hatóság vizsgálja meg.

A vizsgálat igazolta a terméktanácsi gyanút, megállapította, hogy az Olaszországból származó tételek szalmonellával fertőzöttek így a forgalomból azonnal kivonta. A hatóság a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően értesítette az európai élelmiszerbiztonsági gyors riasztási láncot is az ügyről.

Földi Péter, a BTT titkára az MTI-nek még elmondta: nem lehet pontosan tudni, mekkora mennyiség került az országba, ugyanis uniós belső paci árumozgásról van szó.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását